Nagy Endre idézetek

A házasság az a műhely, amelyben két ember bölcsességgel, türelemmel és kölcsönös lemondással a közös boldogságon dolgozhatik. Olyan, mint a jó termőföld: csak azt adja vissza megsokszorozva, amit beléje vetnek.

Két ajaknak – az emberi test e nevetségesen csekély részecskéjének – egyszerű érintkezése az érzelmek legelemibb áramlatát indítja meg. Gazdagság, hatalom, dicsőség ezt a diadalmas örömöt, bor, kábítószer ezt a fölolvasztó mámort megadni nem tudja. (…) Az erőátvitel legcsodálatosabb bravúrja ez, amelyet megmagyarázni csak a lélek finom képességeivel lehet. A csóknak nincs fiziológiája. A csók az elragadtatott képzelet legmagasztosabb alkotása. A csók a szerelem spiritualizmusa, az ajk a szerelmes lélek médiuma.

Az első csók az, amellyel először veszi birtokába az egész embert a szerelem. Különös ismertetőjele, lemérhető hőfoka, megállapított időtartama, külalakja nincs, de erre nincs is szüksége. Az első csóknak megvan a maga egyéni jelentkező szava, amellyel félreérthetetlenül tudtul adja magát. Tévedés kizárva. Ha valaki nem érti meg a szót, ez annak a bizonysága, hogy nem is szóltak hozzá. Nem kell hozzá szótár, összehasonlító mérték, előismeret, mint ahogy nem kell zenei fül a mennydörgéshez.

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Ady Endre (46) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (62) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (37) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (51) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Schiller (45) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (112) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (59) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (72) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Puzsér Róbert (35) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)