Nem értették a szerelmet, és nem gondolhattak arra, hogy azt az édesen tövises lelkiállapotot tulajdonképpen senki nem érti. Aki szerelmes, azért, mert szerelmes, aki pedig nem szerelmes, azért, mert nem szerelmes.
Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök.
A szerelem nem csak egy szó. Nem csak egy fogalom. Nem csak egy érzés. Sokkal több ennél. A Szerelem valóságos, teste van és lelke. Gyönyörű szemei, lágy hangja, puha keze. És csodálatos mosolya. Igen. A Szerelem nem elvont fogalom, nem megfoghatatlan érzés. Mert a Szerelem Ő maga. Ő.
Örökké! – (…) ezt a szót milliárd ember mondta ki előttük hittel és hazudva, imádva és bemocskolva, és ennek a szónak nem ártott semmi, mert mindig újraszületik, mert az emberré lett embernek ez volt az első értelmes szava.
A barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal – soha.
Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban
kettőnkön át egy csöndes szikra pattan,
mint búcsuterhes hosszu zokogás;s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja,
s a párás tükröt, elhalt lobogást
hű kézzel és ragyogva megujitja.
Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.
Ellenállhatatlan varázs van abban, ha másnak a lelkében a magunkéval találkozunk.
Az sz betűs szót kimondani kábé annyi, mint kivégezni saját magadat. Keresztülgyalogolni önmagadon. Megadni magad. Kiadni magad totálisan. Védtelenné válni. Elveszíteni önmagadat. Dalban elmondani az egészen más. De belemondani a másik szemébe?
A szerelem az szerelem. Nincs mit megfejteni rajta, mert úgysem lehet megfejteni. Engeded, hogy megtörténjen, ennyi.
A szerelem ritkább, mint az igazi tehetség. A barátság pedig még ritkább, mint a szerelem.
Jellemző rám, távol tartok én mindent és mindenkit. A férfi, aki ott volt és feleségül akart venni, ő nem kellett, elhagytam. Ugyanakkor annak, akivel sose találkozhatok, neki odaadnám a teljes szívem. Így szép. Veszélytelen.
A mesebeli királyfi
Sohasem tűnt fel,
És akkor te megérkeztél.
Visszaadtad hitem
Versek és virágok nélkül,
Hiánnyal és hibákkal,
De egyenesen állva,
És ott van valami,
Valami benned, valami kettőnk között,
Ami nem hagy nyugodni.
Nem kellenek a nagy szavak, hallom minden sóhajod, elárul minden szívverés.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod,
csak Te mondod így ki a nevem.
A szerelem húsvéti dolog, szenvedéssel és hozsannával; a két szerelmes olyan, mint két piros tojás. Csakhogy nem mint a valódiak, hanem csalóka és bolond piros tojások, mert ha folyton koccannak és ütődnek is egymáshoz, nem törnek el. Mihelyt azonban valaki más megfogja az egyiket, akkor a másik összetörik.
