A szerelem olyan, mint a láz; születik és elmúlik a nélkül, hogy az akaratnak bármi kis része is volna benne.
Nem kérek azokból a szalmaláng-szenvedélyekből, amelyek elkápráztatnak, elemésztenek vagy megperzselnek; a nagy, a szent, a mélységes és komoly szerelmet hívom, várom és áhítom, amelyet a lélek minden hajlama és ereje éltet. S ha magamra kell maradnom, inkább megőrzöm reményemet és álmomat, semhogy elalkudjam lelkemet.
Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne ránk a nap.
A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek egymáshoz. A közeledés persze csak illuzórikus, mert a szerelem valójában eltávolít. A szerelem polaritás – a két szerelmes a világ két ellenkező töltésű pólusa.
Ha két ember szereti egymást, az mindennél fontosabb, az csoda és a legtermészetesebb dolog ezen a világon. Ezt éreztem ma, amikor egyszer csak virágzó bokorrá változott az éjszaka, és eperillatú volt a szél, és rájöttem, hogy szerelem nélkül legföljebb szabadságos halottak lehetünk csupán, néhány adat, meg egy véletlen név, és semmi több, akár meghalhatunk.
Mondd el, mivel hat a férfi a lányra? A szerető s a kérő ugyanazzal: ezer hazug szóval s egy fél igazzal.
Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen.
Kinek lelkét mintegy őrültség ragadá meg, ki egyszerre boldognak érzé magát, vagy elkárhozottnak, mintha éltét egy átok, vagy áldás hatotta volna át egyszerre; ki nem keres tökélyt, nem ismer hibákat, nem tud, nem akar semmit, hanem csak érez, s egyszerre veti oda mindenét ez egy érzeménynek s nem remél semmit, s nem fél semmitől: az szeret!…
A szerelmes
Csillagot hordoz szemében:
Annak nincs sötét s homály,
Bár bolyongjon éj felében,
Kedvesére rátalál.