A szabadság elvesztése fura dolgokat művel az emberrel.
Amikor a tested minden sejtje annyira jelen van, hogy élettől vibrálónak érzed őket, és amikor az élet minden pillanatában megéled a Lét örömét, akkor mondhatod el, hogy megszabadultál az időtől.
Nem egyetlen zugocska számára születtem, hazám az egész világ.
Ha az igazi szabadságot akarod elnyerni, a filozófia rabszolgájának kell lenned.
A nyitott ajtó sokszor jobban visszatart, mint a hisztériás elibe-állás.
Az ember saját akaratát sohasem gondolhatja másnak, mint szabadnak.
Ha szeretsz valakit vagy valamit, akkor engedd szabadon. Ha visszatér hozzád, akkor a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd.
Felejteni. Micsoda szó. Iszonyú, vigasztaló és kísérteties! Hát lehet élni felejtés nélkül? Csakhogy ki tud eleget felejteni? Az emlékezés salakja összezúzza a szívet. Igazán csak az lehet szabad, akinek semmije sem maradt már abból, amiért élt.
Vedd példának a madarat,
Olyan szabad, hogy visszaszáll.
Ki messze megy, az itt marad.
Ki itt marad, az messze jár.
Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság… a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
Tanuld meg legalább, tanuld meg végre, ki boldogan elfut a szerelem elől és nem gondol a megbánásra, szabadságot nem szerez!
A szerelem nem szabadság, hanem rabság, amint különben mindenféle emberi kapcsolat az. (…) A szerelmes csak addig szerelmes, amíg rabságban él, egy igézet, bűvölet eszelős rabságában. Abban a pillanatban, mikor a rabságból felszabadul, nem szerelmes többé.
Sokkal jobb az embernek, ha tévúton jár, de szabad, mint ha láncra verve rója a helyes utat.
Az ember annál gazdagabb, minél többről tud lemondani.
A valódi hatalom a lehetőségekben – a választás képességében – rejlik.
A pénzed gyakorlati értéke annak függvényében sokszorozódik meg, hogy hány tényező felett gyakorolsz ellenőrzést az alábbiak közül: mit csinálsz, mikor csinálod, hol csinálod és kivel csinálod. Én ezt „szabadságszorzónak” nevezem.
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:
„Édesanyám! Mi a szabadság?”
A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:
„Amikor hazajönnek a katonák, fiam.”
Ó, hóvirágos régi március…! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy „szabadság”! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták…? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:
„Édesapám, mi a szabadság…?”
Ó, hóvirágos régi március…! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen:
„fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian.”
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.