741 idézet
Véleményem szerint senkinek nem engedhetsz egy centit sem, függetlenül attól, hogy kiről van szó – a versenyzésben és a sportban általában sem. És ez nem igazán változik. Főleg amint felvesszük a sisakot. Jól kijövök Landóval, de amint a sisak felkerül, mi húszan már nem vagyunk többé barátok.
A fiammal együtt nagy Forma–1-rajongók vagyunk. Írország és Monte Carlo között ingázom, de évente megnézzük a futamokat. Mindenkinek szurkolunk – főleg a Ferrarinak!
A Honvéd elleni meccs előtt bementem az öltözőbe, hogy felrázzam a játékosokat, akik erre megtapsoltak. A meccsen aztán kikaptak, ekkor ismét bementem az öltözőbe, és lehordtam őket, hogy nem engem kell megtapsolni, hanem a pályán kell kitenni a szívüket. Azért ilyenkor érzem, hogy kicsit megremegnek a játékosok.
Az edzés tart egyben. Ez az egyetlen dolog, aminek segítségével nap-nap után újra rendbe rakhatom magam.
Őszintén szólva, a sportolóknak pokoli lehet. Tízszer annyit edzenek, mint én. Szeretek kimozdulni és jól érezni magam, de sok mindenről le kell mondanod, amíg egy turnéra készülsz. Elég komolyan veszem a dolgot. Fizikailag fittnek, szellemileg ébernek kell lenned, a hangodnak pedig erősnek kell lennie. Ez unalmas és repetitív. Az egyetlen dolog, amit élvezek, az a táncpróba. Bérelek egy táncstúdiót, és ott téblábolok.
Még mindig 28 hüvelykes a csípőm (kb. 71 cm), ugyanolyan, mint 19 évesen. Jó az állóképességem. Figyelsz arra, hogy mit eszel, mozogsz, és egy kicsit szórakozol. (…) Nagyon jó génjeim vannak, és nem hízom. Még mindig iszom alkoholt. Nem vagyok fanatikus, aki órákig az edzőteremben van, vagy kocog, mert az is káros. Ha nem koncertezel, akkor is fenn kell tartanod egy bizonyos szintű kondíciót, különben nincs visszaút. Hetente ötször kell fél órát biciklizni vagy edzeni. De a tánc nagyon jó és szórakoztatóbb, mint az edzőteremben lenni. Eljárok hát táncolni.
– mondta 2011-ben
Hogy mi történik másokkal a mezőnyben? Nem igazán érdekel. Végső soron, ha meg akarom nyerni a bajnokságot, akkor a legjobb formámat kell nyújtanom. És ha ezt megteszem, tudom, hogy elég lesz a győzelemhez. Ez az, amire koncentrálok – és próbálom napról napra egy kicsit jobban csinálni.
Ha vezeted a bajnokságot, az csak azt jelentheti, hogy valamit jól csinálsz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs min javítani.
Úgy tekintek vissza a vízilabdás első életemre, mintha egy másik életem lett volna. Annyira messzi, annyira más világ – vagy legalábbis annyira más volt a fókuszban –, és annyira más voltam én is.
A mai testépítő srácok 25, 30, akár 40 kiló felesleges súlyt cipelnek magukon, és szenvednek. Milyen élet ez? Ez szörnyű, ember. Ez tudatlanság.
A testépítés elvesztette az irányt és a vonzerejét a szélesebb közönség számára. Már nem úgy mutatják be, mint régen. Ezt azok a tinédzser sportolók is megerősítik, akikkel az utazásaim során találkozom. Újra kell gondolnunk az egészet, mielőtt a sport teljesen összeomlik. De tartsuk életben a reményt azzal, hogy meghozzuk a szükséges változtatásokat a sportág megmentéséhez. Ez már nem szemet gyönyörködtető – és amikor azt mondom, ‘szem’, akkor a nagyközönség szeméről beszélek. Az tette vonzóvá a testépítést, hogy mindenki – az irodai dolgozótól az ügyvéden át – úgy akart kinézni, mint egy testépítő. Így szerettem bele én is. Láttam Arnoldot, Larry Scottot, Frank Zane-t – az maga volt a szépség.
A legnehezebb dolog a teniszben elfelejteni a kettős hibát vagy az elpuskázott lehetőségeket – a legtöbb játékosnak ez nem megy. Csak a legjobbak képesek teljesen elengedni ezeket, és valóban a következő lehetőségre koncentrálni.
Imádom a győzelmet, elviselem a vereséget, de legfőképpen játszani szeretek.
A tenisz egy pszichológiai sport, tiszta fej kell hozzá. Ezért hagytam abba.
Az 1991-es különleges szezon volt, a harmadik bajnoki címemet nyertem, ráadásul ugyanazzal a csapattal. De nem számít, mit ér el bárki – legyek az én vagy egy fiatalabb pilóta -, senki sem veheti el mindazt, amit Fangio ért el annak idején. Ő alapozta meg a bajnoki címeket, a rekordokat és ő fektette le, hogyan kell úriember módjára versenyezni. Csak annyit mondhatok: mindent megteszek, hogy amennyire csak lehet, a nyomába érjek.
Vannak dolgok a motorsportban, amikre nem lehet számítani. Nem változtathatsz rajta. Ezeket látva, tudom, hogy fantasztikus karriert futottam be, amiért hálás vagyok a sorsnak.
Tudtam, hogy egy atléta csak nyugodtan, lazán és kiegyensúlyozottan zúzhatja be a korábbi csúcsidőket. Ha az ember olyan nagyra törő célokkal indul neki bármelyik versenynek, hogy – mondjuk – most majd megdönti a világcsúcsot, csak fölösleges tehet vesz magára. Stresszelni fog, azzal pedig csak megnehezíti a futást.
Míg az átlagos srácok idegesen, reszketve érkeznek az olimpiára vagy a világbajnokságra, az igazi nagy sztárok, mint Michael Johnson vagy Maurice Greene, ettől a nyomástól és stressztől lázba jönnek. Testileg és lelkileg is magasabb szinten élik meg a versenyt. És a Nagy Pillanatban hegyeket képesek megmozgatni a teljesítményükkel.
A szurkolók mindig is az őszinteséget értékelték. Nem a csillogó technikát keresték, hanem azokat, akik megszakadtak a pályán a csapatért.
