A szenvedély mindig ott dolgozott bennem. Olyankor is, amikor azt kiabáltam, hogy „a büdös úristenit” és amikor azt üvöltöttem, hogy „nem jó, a ku*va istenit”, illetve amikor belül zokogtam egy-egy vereség, vagy az élet okozta seb miatt.
Mészöly Kálmán
1941. július 16. - 2022. november 21.
61-szeres válogatott magyar labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Mészöly Kálmán idézetei a futball iránti szenvedélyről, a fegyelemről és a csapat iránti elkötelezettségről szólnak. Gondolatai inspirációt adnak ahhoz, hogy kitartóan dolgozzunk a céljainkért, és tisztelettel viszonyuljunk a közösséghez.
Mert szenvedély vitt előre mindig. Mindig és minden pillanatban. A szenvedély sodort, szinte tolt a futballpályára. Annak köszönhetem a felejthetetlen győzelmeket, és az utat, amelyet bejártam.
Állandóan a nagy pofám miatt kerültem bajba. Mert nem tudom befogni a számat. De miért is tenném? Engem őszinteségre neveltek.
A Honvéd elleni meccs előtt bementem az öltözőbe, hogy felrázzam a játékosokat, akik erre megtapsoltak. A meccsen aztán kikaptak, ekkor ismét bementem az öltözőbe, és lehordtam őket, hogy nem engem kell megtapsolni, hanem a pályán kell kitenni a szívüket. Azért ilyenkor érzem, hogy kicsit megremegnek a játékosok.
Úgy érzem, mindent elértem a futballban, amit lehetett. Játékosként magamra húzhattam a címeres mezt vb-n, és Európa-, valamint világválogatott is voltam. Sok trófeát nyertem a Vasassal is. Edzőként szintén feljutottam a csúcsra, hiszen vébére vezettem a válogatottat, és külföldön is dolgoztam. Persze voltak negatív élmények is, de csak a szépre emlékezem.
Vallom, Verebes József példáját kell követni. Ő, függetlenül attól, hogy mennyi az eredmény, a neves válogatottakat is lecseréli, ha nem úgy játszanak, ahogyan szeretné.
Az újságok tizennyolcezer nézőt írtak. Szegeden ki tudja mikor voltak annyian a lelátón. Valósággal őrjöngött a tömeg, a néhány tucat Vasas-drukker hangja beleveszett a hazaiak diadalordításába. Mert hát nincs értelme tagadni, az a meccs, az a kilencven perc nem rólunk szólt. Ültem a kispadon, Genzwein Feri pedig egyfolytában mondta: „Kiesünk, Kálmán, kiesünk!” Én meg üvöltöttem vele… „Ferikém, fogd már be a pofád, menj a büdös francba. Ne károgjál itt nekem. Várd ki a végét…
Elutaztam ellenfélnézőbe. A Svájc-Románia meccset néztem meg Száger Gyurival, és hazafelé a repülőgépen együtt jöttem a románokkal. Láttam, hogy Lucescu, a románok edzőlegendája méreget, aztán egyszer csak odajön hozzám. Hozta magával Bölöni Lacit. Néztem rá, hogy mi a francot akar, és Lucescu megkérdezte tőlem: „Ismered te a magyar és a román történelmet…?”
Azt hittem, rosszul hallok. Épp egy román jön nekem a közös történelmünkkel, az anyja úristenit. Felment bennem a pumpa és azt feleltem neki: „Miért, te ismered…? Lucescu alighanem látta, hogy nem vagyok barátkozós kedvemben, de azért mosolyogva folytatta: „Nahát, akkor most ti, magyarok tehettek azért, hogy a két nép jobb kapcsolatba kerüljön egymással. Győzzétek le a csoportban az angolokat, mi is sikerrel vesszük az akadályt, és akkor a két nemzet, a magyar és a román együtt utazhat Spanyolországba…”
Miket beszél ez itt, ez járt a fejemben, mit képzel magáról, de megpróbáltam higgadt maradni, és odavetettem neki: „Rendben van, győzünk az angolok ellen, de mennyi lesz a prémium?”
Lucescu csóválta a fejét, és döbbenten motyogta: „De hiszen nekünk nincs pénzünk, én a dicsőségről, a közös történelemről beszélek…”
Nekem sem kellett sok: „Közös történelem, rendben. Adjátok vissza Erdélyt, és akkor mi megverjük az angolokat…”
1960 fekete karácsonnyal ajándékozta meg az embereket, itt van előttem a szürke, hideg város képe, hó nélkül. De én óriási büszkeséggel gondoltam vissza mindarra, ami abban az évben történt velem. A fiatalok számára bizonyára hihetetlen, de akkoriban még villamos járt a Pozsonyi úton, és a gyerekek tíz fillérért vásárolhatták a Stollwerk és húsz fillérért a Frutti cukorkát, és akkor, 1960-ban a Német Demokratikus Köztársaságban elkészült és bemutatták az első Trabant Kombit, amely tizennyolc lóerős volt, és négy utassal, óránként kilencven kilométeres sebességre volt képes,s akinek volt negyvennégyezer forintja, az meg is vásárolhatta. Már úgy értem, ha várt rá nagyjából nyolc évet. Persze én itthon nem nagyon figyeltem arra a hírre sem, hogy Amerikában John Fitzgerald Kennedy lett az elnök, és még az a hír sem ütötte meg a fülemet, hogy Angliában egy Beatles nevű zenekar elkészítette első kislemezét. Engem ott, fekete karácsonykor, a fa mellett már az foglalkoztatott leginkább, hogy igazi futballista lettem, aki pénzt keres, s ezzel a pénzzel nemcsak elegáns kardigánt vásárolhat magának, hanem segítheti a szüleit és a családját is. Ez volt 1960, a csodák éve.
Nem vagyok egy haragtartó típus, de én többé nem állok szóba vele. A legnagyobb tisztelettel voltam iránta, de annyira megsértett a Nagyváradi AC jubileumi, jótékonysági meccsén, hogy többet nem kérek belőle. Ő is nagy játékos volt, de nem akkora mint én, a térdemig nem ér fel.
(Buzánszky Jenőről mondta 2011-ben)
Mi, magyarok a futballra születtünk, akármit mondanak.
Számos negatív, de még több pozitív esemény kísérte végig a pályafutásomat, mely úgy kerek és egész, ahogyan annak lennie kell.
Igenis lehet ütőképes magyar válogatottat összeállítani, mert vannak tehetséges labdarúgóink. Csak az a baj, hogy ezekből a fiúkból hiányzik a szenvedély és a tisztelet. A feneküket kellene a földhöz verniük, hogy címeres mezben szerepelhetnek, ehhez képest a legtöbbjüknek mintha nyűg és kényszer lenne a válogatottság. Legszívesebben megráznám őket, és az arcukba üvölteném, hogy gyerek, légy büszke, hogy egy országot képviselhetsz!
(2018-ban mondta a válogatottról)
Futballistaként soha semmilyen szituációban nem féltem, akkor sem, ha Albert Flóri vezette rám a labdát, vagy ha Pelé próbált meg kicselezni.
Én lettem az Év Labdarúgója, az 1961-1962-es szezon legjobb játékosának választottak, mindössze huszonegy esztendősen. Óriási dolog volt ez. Ha belegondolok, hogy azokban az években hány különleges képességű klasszis, sőt világklasszis szerepelt a magyar bajnokságban, akkor nagyon büszke lehetek magamra. Mondom, huszonegy éves voltam.
Mások ezeket keresték még
Mészöly Kálmán neve összeforrt a magyar labdarúgással – nemcsak kiváló hátvédként, hanem meghatározó szövetségi kapitányként is példát mutatott vezetésből és szenvedélyből.
Ebben a gyűjteményben a legendás sportember legismertebb, legőszintébb és legemlékezetesebb idézeteit találod, amelyek a sporton túlmutatva az élethez való hozzáállását is tükrözik.
Stílusa egyenes, férfias és gyakran szórakoztató – mégis ott rejlik mögötte a tapasztalat, a kemény munka tisztelete, a fegyelem és a nemzeti elköteleződés.