Magyarországon minden úszó számára létezik egy abszolút mérce. Úgy hívják: Egerszegi Krisztina. Mindenki, aki úszni kezd, rá akar hasonlítani, őt bálványozza, az ő eredményei bűvöletében él. Ez teljesen természetes, minden idők talán legnagyobb úszójáról, ötszörös olimpiai bajnokról van szó. A nemzet ikonja.
A titok nyitja, hogy nem azzal foglalkozol, mennyi minden áll még előtted, hanem mindig csak az adott versenyszámra koncentrálsz.
Én úgy vagyok vele, hogy ha az ember nem adja ki magából a maximumot, csak megnyeri a versenyt, akkor elpazarolt egy lehetőséget. Nem feltétlenül az idő számít; az érzés a fontos, hogy tudd, ez most a lehető legjobb volt. Legalább próbáld meg felülmúlni magad – mert ha az esélyt sem adod meg, akkor eltékozoltál egy újabb alkalmat arra, hogy legyen egy bátorító visszacsatolásod az addig elvégzett rengeteg munkáról.
Nagyon szeretem, amikor olyan történetekkel találkozom, melyekben én vagyok a motiváció. Hadd meséljek el egyet: utolsó nap a Muscle Beach-en, odajött hozzám egy srác és elmondta, hogy egy balesetből való felépüléséhez a „Mindig állj fel!” című videóm adott erőt neki, melynek hatására eldöntötte, hogy újra megtanul járni és edzeni is fog. Ez az, amiért igazán megéri mindezt csinálni.
Úgy gondolom, hogy a versenyzésből én elsősorban nem a hírnevet és az érmeket profitáltam, hanem azt a rajongótábort, mely lehetővé tette, hogy a debreceni teremben 15 mázsa kutyatápot gyűjthessünk össze két hét alatt. Így az évek távlatából, amikor ránézek a serlegekre, már nem érzek különösebb örömet, viszont amikor a gyűjtés napján hajnalban ránéztem arra a hatalmas halom állateledelre, ami összegyűlt, az viszont nagyon jó érzés volt.
Amikor fiatal voltam, akkoriban jöttek be az Arnoldos filmek, és mint mindenki más, én is izmos szerettem volna lenni. Nincs csúcsgenetikám, nem volt jó hátterem sem. Emlékszem, az első edzőtermembe még saját kezűleg hegesztettem az első kondigépeimet. Sok munka volt, hosszú út vezetett idáig, de ez bárki számára elérhető, csak akarni kell. Kitartás kell hozzá és egy cél, illetve tudnod kell azt, hogy most hol tartasz és hová szeretnél eljutni.
A sportokat övező mítoszok közül kevés tartja magát annyira makacsul – és kevés annyira nevetséges –, mint az az elképzelés, miszerint az egyetemi kosárlabdaedzők jobbak, mint NBA-s kollégáik. A hosszabb meccseknek, a több időkérésnek, a folyamatos matchup-változásoknak, a védelmi duplázásoknak, a jobb sportolóknak és a hét nap alatt akár öt mérkőzést is jelentő menetrendnek köszönhetően egy NBA-s tréner több edzői feladatot lát el egy hét alatt, mint egy egyetemi edző egy egész szezon során. Az a tény, hogy a profi edzők sűrűbben veszítik el az állásukat, mint a tulipán a szirmait, nem cáfolja a fentieket, inkább alátámasztja. Igen, sok NBA-s szakember Damoklész kardjával a feje fölött végzi a munkáját, mégis felrajzolják a figurákat az időkérések alatt, és kifundálják, hogyan kerülhet valaki tiszta dobóhelyzetbe egy üres elzárás után két másodperccel a lefújás előtt – és ezután kirúgják őket. De ez még nem jelenti azt, hogy ne értenének pokoli jól a szakmájukhoz.
Az üzleti szellemnek a labdarúgósportba történt mértéktelen betolakodása labdarúgósportunkat alapjában mételyezte meg.
Én a stresszt is szeretem, ha jóféle. Sőt, jobb is, ha van, mert amikor nincs, mondjuk egy kisebb versenyen, ahol nem idegeskedek az ellenfelek miatt, könnyebben szaladok bele egy vereségbe. Mert verseny közben már lehetetlen felpörögni, ahhoz az túl rövid.
Most, utólag látom, hogy mit meg nem tettünk, mennyi munkát elvégeztünk azért, hogy mi legyünk a legjobbak. Amikor benne voltam, egyáltalán nem éreztem, természetes volt. Nyilván elfáradtam edzés végén, és volt, hogy átfutott az agyamon, hogy inkább hűsölnék a Lupa-tó partján, de tudtam, hogy a céljaimért tenni kell, lesznek fárasztó pontjai, de a fájdalmak és a végterhelések eltörpültek amellett, amit a célban megkaphattál.
Nem az a tehetség voltam, aki nulla munkával ott tudott lenni – akár a korosztályában, akár később, a felnőtt mezőnyben – az élen. Inkább szorgalmas voltam. Pontosabban: amikor elkezdtek jönni az eredmények, azzá váltam.
Ha úgy álltam volna hozzá az élsporthoz, hogy bármelyik versenyen ki is kaphatok, és az mennyire kellemetlen, nem értem volna el ezeket az eredményeket.
Otthonról azt hoztam, hogy ahhoz, hogy valamit el tudj érni, tenni kell, semmit sem adnak ingyen. A sportág pedig ezt felerősítette. Világ életemben nagy csapatban edzettem, és azt láttam, napról napra meg kell újulni ahhoz, hogy az élen maradhass.
Nem kellett és nem is lehetett azon gondolkozni, hogy akarok-e Natasával egy hajóban evezni, számomra ez nem volt dilemma. Van ilyen az életben, amikor egyszer csak az ellenfelekből csapattársak lesznek. Sokszor megkérdezték, hogyan tudtam Natasával összeülni. Hogyne tudtam volna?! Az ember nem ellensége önmagának.
Az én filozófiám mindig is az volt, hogy a harc emberi lényként a DNS-ünkben van. Nem számít, milyen színű vagy, milyen országból származol, milyen nyelvet beszélsz, szeretünk harcolni.
Az emberek folyton azt kérdezik tőlem: elképzelted ezt valaha is? Gondoltad valaha, hogy ilyen nagy lesz a UFC? A válaszom mindig ugyanaz: igen.
Hatással volt rám a balesetem. Ráeszméltem, hogy az F1-ben bármikor bekövetkezhet hasonló, mert a motorsport veszélyes. Emiatt olyan lett a felfogásom, hogy amint bajnokságokat nyerek, nem kísértem tovább a sorsot.
Nagyon sok energiát és nagyon sok munkát teszünk abba, hogy megváltoztassuk a magyarországi lakosság gondolkodását. Hogy egészségtudatosabbak legyenek, hogy jövőépítőbbek legyenek, és hogy minőségi, boldog életet tudjanak élni a jövőben. Úgy érzem, hogy ez lesz a menő! Ez legyen a cél, hogy ez lesz a menő. Régen az volt a menő, hogy iszogattunk, cigiztünk, elmentünk bulizni hétvégén. A mai fiataloknál – és már az idősebbeknél is – ez kezd elmúlni. És ez a mi munkánk gyümölcse, hogy az embereknek most már az lesz a menő, hogy edzőterembe menjenek, sportoljanak, sok zöldséget egyenek. És nem az a menő, hogy bulizzanak. Azt szeretném, ha ez felépülne minél jobban. Ez a cél.
-szólalt fel a HUNactive Fitness Summit egyik programpontjaként megrendezett kerekasztal-beszélgetés végén, 2025. április 3-án.
Először balra mentem – ő is. Aztán jobbra mentem – ő is. Aztán megint balra mentem – ő meg elment egy hot dogért!
– Zlatan Ibrahimovic miután alaposan átverte a Liverpool védőjét, Stéphane Henchozt.
Megnyertem több mint 30 trófeát, szereztem több mint 500 gólt. Nekem nem hiányzik a futball. A futballnak hiányzom én.
