Reggelente a futópadon – amit a kilencvenedik születésnapomra kaptam ajándékba – gyalogolok. Kicsit tornázom és súlyzózom is.
A kedvenc csapatom az FC Barcelona, de Zinedine Zidane miatt a Real Madridot is nagyon szeretem. Nagyon kedveltem a játékát, mert ő olyan futballista volt, hogy már akkor tudta, mit fog játszani, mielőtt megkapta volna a labdát. Oda nézett, ide passzolt. A stílusos játék megtestesítőjének tartottam.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Nem csupán a Doncaster mondott le rólam a termetem miatt, hanem a Coventry is. Akkoriban többen is azt mondták nekem: tanulj szorgalmasan a suliban, mert belőled nem lesz futballista. Számomra ez külön hajtóerőt jelentett. Szerintem sok kiváló focista kezdte a karrierjét így, a pálya szélén. Edison is megbukott, aztán feltalálta a villanykörtét. Csak azt kell tudni, hogyan alakíthatjuk előnnyé a hátrányt.
Foci idézetek, Foci motivációs idézetek, Motivációs idézetek, Sport idézetek
A tenisz ledér játéknak számított, úgyhogy bizony voltak polgárok, akik ha sétájukat végezve elhaladtak az érseki kertben a hálóval határolt teniszpálya mellett, botjukkal egy-egy lehullott vadgesztenyére nagyot koppintottak. Nyilván utálattal és megvetéssel szemlélték ezeket az idétlen ugrándozókat, magát a játékot is, mint ami nem komoly és tekintélyes emberhez méltó, hanem csak majmoskodó zsidóknak, könnyelmű tiszteknek és álmodozó kispapoknak való.
A tenisz mint élsport, a megkövetelt fizikai igénybevétel tekintetében a sportágak közül az egyik legkeményebb és a legtöbb kihívást jelenti, amellyel a versenyzőknek szembe kell nézniük. Mindenkinek, aki magas színvonalú, nagy tornát akar nyerni és az élmezőnybe szeretné felküzdeni magát, gyorsnak kell lennie, mint egy rövidtávfutónak kitartónak, mint egy maratoni futónak, tűrnie kell a megpróbáltatásokat és a fájdalmat, mint egy bokszolónak, és olyan támadásokat kell végrehajtania, mint egy csatárnak. Minimum egy sakkozó lényeglátó képessége kell hozzá, hogy átlássa a taktikai lépéseket, és ha szükséges, mérkőzés közben stratégiát változtasson; olyan jó idegei kell hogy legyenek, mint egy hegymászónak, erős legyen, mint egy tízpróbázó, nem remeghet a keze, akár egy festőnek, egy tengerész hidegvérével kell állnia a viharokat és egy matador bátorsága sem hiányozhat a fegyvertárából. Ráadásul tudomásul kell vennie, hogy a modern média világában nem árt, ha jó megjelenésű, viszonylag vonzó külsővel rendelkezik, és lehetőség szerint legyen szórakoztató, akár egy showman, elvégre a nézők szórakozni akarnak.
Mi van velem? Ilyenkor én már más univerzumban járok: vörös salak, sárga labda, feszes háló, Head ütő. Semmi más nem létezhet. Csak a labda pattanását hallom. Csak a pálya túlsó felén mozgó ellenfelet látom. A tenisz legalább annyira mentális harc, mint szimpla labdajáték. Ki a türelmesebb? Ki bírja jobban a kiélezett szitukat? Ki képes ráerőltetni az akaratát a másikra? Ki tud felállni a padlóról? Hogy valaki zavartalanul tudjon fókuszálni, egyfajta transzba kell esnie. Már a bemelegítésnél.
Szükségtelen az egész. Én például egyetlen mérkőzést sem akartam elmulasztani. Minden meccs alkalmat kínált arra, hogy bizonyíthassak. A nézők a nehéz munkával megkeresett pénzüket adták ki azért, hogy láthassanak. Ilyenkor nekem kötelességem kifutni a pályára és lelkesíteni őket. Ha tele a csarnok, az előadóművésznek szórakoztatnia kell.
– szólalt fel Jordan az NBA-ben uralkodó trend ellen, miszerint a load management (a sztárok rendszeresen pihenőt kapnak, hogy így sáfárkodjanak az erejükkel) nem méltó a ligához.
Az idők során, amikor is faltam a testépítő magazinokat, egy apró trükk se kerülte el a figyelmemet. Ismertem minden diétát, amit lehoztak, és mindet ki is próbáltam. Mindenki másképp edzett és más diétát követett. Úgy volt, ahogy lennie kellett, hisz megmondták, nem vagyunk egyformák. Az alapelv, ahogy mondták, az volt, hogy mindnyájan egyediek vagyunk, és teljesen más szükségleteink vannak, mind edzés, mind táplálkozás szempontjából, és az egyén feladata, hogy megtalálja a számára legjobb megoldást. Nem csoda, hogy sokunk nem tudta, hogy akkor hányas is volt a kabát edzésileg és étrendileg.
A szénhidrátok a leghatékonyabb üzemanyag a nagy intenzitású edzéshez vagy bármilyen anaerob edzéshez. Az anaerob tevékenység, ami a súlyzós edzés, cukrot igényel üzemanyagként. A súlyemelés a legrosszabb módja annak, hogy szálkásak legyünk, mert a súlyzós edzés nem égeti el a zsírt üzemanyagként. Ez egy egyszerű orvosi tény, ami nem is vitatható. A súlyzós edzés cukrot éget. És ha nem kapsz cukrot gyümölcsökből, zöldségekből, gabonafélékből vagy gabonából, akkor honnan fog az izmod cukorhoz jutni ahhoz, hogy folytassa az összehúzódást?
A nyakam már közel sem olyan erős, mint régen. És milyen jó, hogy már nem kell nyakizom-edzéseket végeznem – ezt a részét mindig is utáltam az edzésprogramnak. A Forma–1-ben pedig hatalmas terhelésnek van kitéve a nyak, különösen a pályák első szektorában.
– adott vicces magyarázatot arra, miért nem tervezi a visszatérést az F1-be.
Amikor egy MMA fighter rááll a mérlegre, szinte mindig duplabicepsz vagy „legizmosabb” pózt vesz fel. Egy kosaras is, miután zsákolt, mindig mutogatja a bicepszét. Vajon kiktől tanulták ezeket a mozdulatokat? Tőlünk, testépítőktől. Imádom, amikor ilyet látok, és büszke vagyok, hogy őket mi inspiráltuk.
Számomra Michael Schumacher az a pilóta, aki mindig keményen dolgozott, mindent beleadott. Nem kötött kompromisszumot. Csak a győzelem számított – mindegy volt, hogyan, amíg nyert.
2016-ban megtiszteltetés volt számomra, hogy tagja lehettem a riói amerikai úszócsapatnak, amely vitathatatlanul a sportág történetének legsikeresebbjeként zárta az olimpiát – a megszerezhető érmek 57%-át megnyertük. Ehhez képest nyolc évvel később ez a szám 44%-ra csökkent, ami a legalacsonyabb az 1988-as olimpia óta. Megkérdeztem magamtól, mi változott a sportunkban, és a válasz egyértelmű: ez nem a sportolók hibája, ők továbbra is a legjobbjukat adják. Ez a USA Swimming vezetésének a hibája. A rossz vezetés minden szinten hatással van az egész szervezetre.
Figyelj, igen, most lettem a Bare Knuckle promótere és tulajdonosa, nagyjából egy éve, de valójában már nagyon régóta csinálom ezt. A Fertitta-birodalomban nőttem fel, Dana White irányítása alatt, én voltam a protezsált. És elmondom: ezért kell maximális tisztelettel és támogatással állnunk a harcosaink mögött, mert az, ha valaki egyszerre harcol és promótál, az az igazán kemény dolog. Csak promótálni könnyű. Ugyanígy, csupán harcolni is könnyű – furcsán hangzik, de így van. Amíg senki sem ismer, nincs rajtad nyomás, csak mész, élvezed, amit csinálsz, és tökéletes az egész. Aztán amikor felemelkedsz, bejön, hogy promotálnod is kell magad, a kettő együtt hihetetlenül kimerítő. Nem én vagyok az első, aki azt mondja, hogy majdnem összetört, és őszintén szólva, ez talán tényleg megtört engem. Ahogy mentem előre, és elértem az elképesztő sikert, a globális, már-már földöntúli hírnevet… néha túl sok volt nekem.
– mondta McGregor a BKFC 82 utáni sajtótájékoztatón.
Az első helyezésem egész kis szenzációt okozott, annyira fiatal voltam. 12 éves voltam, a többi helyezett pedig a húszas évei közepén-végén járt. A díjátadó ünnepségen, ahogy ott álltam, a dobogó tetején, még mindig alacsonyabb voltam, mint a második és harmadik helyezett. Muris egy látvány lehetett.
– mesélte 1975-ös nemzeti bajnoki címéről





















