Mindegy, hogy csapatban vagy egyénileg vagy nyertes, de ahhoz, hogy győzedelmeskedj, a maximumot kell hoznod.
Minden megtanulható mesterség közül az ökövívás az, amelyben a képzett szakember a legélesebben különbözik a kontártól. Más területeken a lelkes amatőrnek meglehet a reménye arra, hogy sikeresen mérkőzhet meg azzal, akinek szakmája az, ami neki csak kedvtelés – de nem így az ökölvívásban.
Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie – de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára.
A lovaglás ugyanarról a tőről fakad, mint a szerelem, testek-lelkek közösítéséről szól, harmóniavarázs vagy szenvedélyes küzdelem is lehet belőle.
A különféle versenyeknek nem az a haszna, hogy valaki megnyeri őket, hanem éppen az, hogy mindenki bemérheti a saját tehetségének szintjét.
Nem véletlen, jut eszembe, hogy a tenisz az élet nyelvét használja. Előny, adogatás, hiba, elvétel, love – a tenisz alapelemei a mindennapi léthez kapcsolódnak, mert minden mérkőzés kicsiben maga az élet. A tenisz felépítése, ahogy a darabok egymásba illeszkednek, olyan, mint az orosz matrjoska baba, ami a napjaink felépítését utánozza. A pontok játékok lesznek, azok játszmák, azok tornák, és mindez olyan szorosan összefügg, hogy bármelyik pont lehet a forduló. Arra emlékeztet, ahogy a másodpercek percek lesznek, a percek órák, és bármelyik óránk lehet a legszebb. Vagy a legsötétebb. A mi választásunk.
Az ok, hogy miért nem fociznak a nők, az, hogy tizenegy nő nem hajlandó ugyanolyan ruhát egyszerre felvenni.
A mohóság és a mindenáron való előny hajszolása, amikor az ellenfél már a földön fekszik, nyilvánvaló jele a sportszerűség hiányának.
Egy futballklubnak van egy szentháromsága: A játékosok, a menedzser és a szurkolók. A vezetők nem tartoznak ide. Csak arra valók, hogy kitöltsék a csekkeket.
Amint az erős ember is szereti kifejteni képességeit, és élvezi a testmozgást, amint izmait gyakorolja, úgy lelkesíti az „elemző” lelket a megfejtés lelki feladata.
Lovagolni olyan, mint egy gyors motoron repeszteni, amelyik oda megy, ahová akar, nem pedig oda, ahová kormányozom.
A Liverpoolt nekem teremtették, én pedig a Liverpoolnak vagyok teremtve.
Gyakran hallja az ember, hogy egy verseny győztese az egész kör alatt beszél a lovához, áthízelgi azok fölött a hatalmas akadályok fölött. Mégis, ha valaki megkérné, hogy írja le azt a kört utána egy televíziós interjúban, az illető teljesen kuka lenne. Ezek a test emberei, és a test dolgában gondolkodnak, sokkal inkább otthon vannak a lovak világában, mint az emberekében, és senkiben nem bíznak, aki egy kicsit is tanult, mert mellettük kevésnek érzik magukat. De ne becsülje le őket. Attól, hogy nem művészei a beszédnek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek mély érzéseik.
Ha elhiszed, hogy legyőztek – legyőztek.
Ha elhiszed, hogy nem mered – nem mered.
Ha győzni akarsz, de azt hiszed, nem győzhetsz,
Csaknem biztos, hogy nem te leszel a győztes.
(…)
Az élet csatáit nem mindig
Az erősebb, gyorsabb nyeri,
És előbb-utóbb az győz,
Aki, hogy győzhet, elhiszi.
Erősségünk, hogy nincs gyönge pontunk. Gyöngeségünk, hogy nincs igazi erősségünk.
Azt csinálhatom, amihez értek, amit mindennél jobban szeretek. Hobbi ez, de a lehető legkomolyabban fogom fel, mondhatnám, hivatásszerű hobbi. Hajtom a lovaimat, s megpróbálom belőlük is, magamból is a maximumot kihozni.
Úgy veszem észre, hogy az az általános vélekedés és elvárás a csapat felé, hogy ismét nyerjen meg mindent. Ez lehetetlen. A siker egy díj, semmiképpen sem egy ítélet.
