Minden nemzet ismer nagy háborúkat. Ha ezeknek a háborúknak a sérültjeivel az ember beszélgetni kezd és szóba kerülnek a csaták, óhatatlanul szóba kerülnek a sebesülések is. És akkor leszerelik a lábprotéziseiket, vagy kiveszik megmutatni az üvegszemeiket. És azzal valahogy összekötődik egy egyfajta elégedettség-érzés, hogy egy igaz ügyért szenvedtek.

Ameddig az ember bokszol, egy bizonyos értelemben vett gyűlöletet fejleszt ki az ellenfelekkel szemben, s kizárja a barátság kialakulásának lehetőségét.

Ha az ember szegényként születik, ahogyan azt az unokabátyám is magyarázta, akkor az is marad, legalább a tudatalattijában – még ha később dollármilliókat is keres. Fordítva ez éppen így van: Aki gazdagként született, a természetétől fogva gazdag ember marad. A szegénységnek az értéke, ha azzal együtt is valaki meg tudja őrizni a méltóságát.

Amikor én 1974-ben Ali-val bokszoltam, ő egyértelműen legyőzött engem. Õ 32 volt akkoriban és én egyszerűen túl fáradt voltam 12 menethez. 1991-ben, amikor címmérkőzést vívtam Holyfield-del, végigálltam a tizenkét menetet, anélkül, hogy a szünetben le kellett volna ülnöm. És Holyfield, aki még 30 sincs, csak kapaszkodásokkal tudta végigbírni a harcot. Ez megmutathatja Önnek, ki a jobb bokszoló.

Azoknak, akik mindig az erőszak miatt panaszkodnak, nem kellene állandóan a bokszra mutogatniuk. A politika messze brutálisabb, mint a boksz. A politikusok „övön alul” is támadják egymást, némelyik meg is öli magát, mert nem bírja a nyomást.

Állítom, a boksz olyasvalami kissé, mint a sakk. A sakkban persze nem arra törekszenek, hogy elpusztítsák az ellenfelet, hanem inkább intellektuálisan próbálják meg felőrölni.

A hősöknek mindig vannak sebeik. Ha te a jóban hiszel, akkor menetelsz előre, mindegy mi történik. Semmi nem állíthat meg téged. Akkor te minden áldozatra kész vagy. Aki soha nem adja fel, számomra egy hős.

Alitól legyőzötté válni, ez volt a legnagyobb megaláztatás az életemben. Soha és semmikor nem gondoltam volna, hogy én veszítenék.