A mi időnkben nem volt internet meg tablet, de akkor is voltak gyerekek, akik rádióztak, olvastak vagy mással töltötték a szabadidejüket. Vagyis akkoriban is léteztek érdeklődő meg nem érdeklődő gyerekek – ez nem változott, csak napjainkban már több lehetőség van, amivel a fiatalok el tudják tölteni a szabadidejüket akár hasznosan, akár haszontalanul. Ma is sok gyerek jár le az edzésekre. Van, aki hosszabb, van, aki rövidebb ideig marad, viszont abban sincs változás, hogy ma is csak a kitartóakból lesznek eredményes versenyzők. Ezért dolgozom.
Lehet beszélni jó edzésről, és még jobbról, de a lényeg, hogy egy húszéves játékos minél többet legyen a vízben, ez az úgynevezett babelmélet. Mindegy mit csinál, csak a nyakáig érjen a víz!… A baj az, hogy manapság egy játékos sem akar No. 1 lenni, nincs bennük elég önbizalom, megrázza őket egy lánnyal való szakítás is, hetekig nem tudnak koncentrálni az edzésre, nem elég kemények, nem elég vagányak… A mi hibánk is, persze, mert még mindig a Szittya – Vértessy féle edzésmódszerrel dolgozunk, nem merjük forradalmasítani a fölkészülést… Az edzői munka legfontosabb része a pénzszerzés lett. Ha rendes fizetést tudok adni a játékosoknak, mindent megtesznek, kiköpik a tüdejüket, ha kérem, ám tizenvalahány ezrekért badarság csodákat várni…
(Reform, 1991. december 5.)
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Jómagam a foci és póló mellett kosár-, kézi-, röplabdában és teniszpályán is bizonyítottam.
Tinédzserként azt hittem, az ország legjobb focistája leszek. A Toldy Ferenc Gimnázium elsőseként a suliválogatott legjobbjai közé tartoztam. Aztán már pólós ifi válogatottként a tatai edzőtáborban együtt láttam tréningezni Albert Flóriánt, Varga Zoltánt és Göröcs Jánost. Onnantól tudtam, belőlem nem lesz hozzájuk mérhető klasszis.
Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem.
Minden az edzésen múlik: sokkal többre vagy képes, ha jól fel vagy készítve.
100 százalékosan kell csinálnom a dolgomat, és meg kell ölnöm mások erősségeit, bármi is legyen az. De ezt csinálom mindenben, amikor gyakorlok, amikor játszom. Szoktam teniszezni is, és ha valaki jó ellen játszom, mindig magasra ütöm a labdát. Így ugyanis meg tudom törni a ritmusukat, hiszen ahhoz vannak szokva, hogy nagyon keményen megütik a labdát. Ha profikkal játszanak, a labda nagyon erősen érkezik feléjük, szóval az efféle ütésekhez vannak szokva. De ha magasra ütöd a labdát, hibáznak, hiszen lágyan érkezik a labda. Szóval jobban tudok teniszezni, ha magasra ütök. Az egyetlen esélyem, hogy legyőzzem őket, ha magasra ütöm a labdát. Szóval automatikusan ezt csinálom.
Vissza kell nyernem a régi formámat, a sok üléstől teljesen elsatnyult a testem, túl sokáig hanyagoltam. De mostantól kezdve minden reggel ötven fekvőtámaszt csinálok és ötven felhúzódzkodást. Semmi gyógyszer, semmi ócska kaja, semmi egészségrombolás! Mostantól teljes megszervezettség következik. Minden izmom feszes lesz!
















