Nincs kifogásom a sportok ellen, hiszen edzik a testet és fejlesztik az állóképességet. De a versengés és a hatalomra törés szelleme, amely fölébük kerekedik, nem jó, az életről alkotott torz elképzelést tükrözi. A harcművészetek gyökerét máshol kell keresni.
A testépítés nem egy-két napra, hanem egy egész életre szól.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Egy olyan profi játékos, mint én, olyan, mint egy narancs. A klub kifacsarja az utolsó cseppig, és ha már nem kell, eladja egy másik klubnak.
Huszonnégy éves elmúltam, amikor újra komolyan kezdtem tornázni. Ha ezt ma valakinek elmondom, az nagyon csodálkozik, mert a lányok manapság tizenhét-tizennyolc éves korukra már abba is hagyják.
Versenyző koromban, a versenyek után csak akkor tudtam elaludni, ha végiggondoltam és leírtam mindazokat a hibákat, amelyeket a gyakorlataimban elkövettem. Azt is meg kellett fogalmaznom, hogy miért nem tudtam elég nyugodtan versenyezni, valamint, hogy miként lehetne máskor jobban dolgozni.
Az edzés az én mindennapi támaszom, függetlenül attól, hogy épp forgatáson vagy otthon tartózkodom.
Más apukákkal ellentétben, az én apám nem a játszótérre vitt, hanem edzőtermekbe, méghozzá elég „hardcore” edzőtermekbe.
Még fiatal vagyok, de már megtanultam, hogy nincsenek titkok. Minden a következetességen és a kemény munkán múlik. Vagyis ha naponta kőkeményen odateszem magam az edzéseken, figyelve az étrendre és a táplálékkiegészítőkre, akkor ezek összessége képes a csúcsra juttatni.
Lehet, hogy egy nap rájössz, hogy nem is a pénz és a trófeák számítottak igazán, hanem az utazásod során kialakított mentalitás.
Mindig ezt tanítottam a csapataimnak: soha ne kételkedj, pallérozd az erényeidet, dolgozz az erősségeiden, csak így tudod ellensúlyozni a gyengeségeidet.
Nem is tudtam, hogy az angolok ilyen jó úszók. Tizenkét éve élek Angliában, de még egy úszómedencét se láttam.
(Reakció az angol maratoni úszók jó szereplésére a pekingi olimpián)
A médiával az a gond, hogy mindig a legrosszabbat képzeli el. Az edzőkkel pedig az, hogy mindig a legjobbat.
Ne feledjük, hogy a futball a legmagasabb szinten közönségszórakoztatás, a szurkolókért van. Mindig is ez volt a filozófiám, és ez már így is marad.
A jó foci olyan sok pozitív energiát szabadít fel, hogy szinte sosem jelent gondot a mentális és a fizikai rész. Gondoljanak csak vissza az iskolás éveikre, amikor mindig fociztak tanítás után. Elfáradtak egyszer is? Nem. Sohasem fáradtak el. Ez is a játékkal jár.
Általában az élet napos oldalán álltam, csapattársaimmal fantasztikus generációt alkottunk, és valljuk be, nem nagyon volt olyan játékostársam, akit ne küldtem volna a mennybe – ezt persze sosem vártam vissza tőlük. Megmosolyogtat, amikor csak említés szintjén is negatív hangvételben beszél bárki is erről a korszakról.
Tibit én vittem le annak idején a KSI-be Königh Gyuri bácsihoz, édesapjával, Benedek Miklóssal sokat beszélgettem a Fészek klubban, ha mondhatok ilyet, én indítottam el a kisgyerek Benedek Tibor pólós pályafutását. És pár hónap múlva Gyuri bácsi azt mondta, hogy ilyen helyes, szorgalmas gyerekkel még életében nem találkozott. Maga Tibor definiálta nagyon helyesen, hogy az ő tehetsége a szorgalma. Az az alázat és szerelem, amit a sportág iránt mutatott, példátlan.
Nyertünk kilenc bajnokságot, de csak két BEK-et. Ha azt mondom, hogy négyet is nyerhettünk volna, talán keveset is mondok. Akkoriban a klubmérkőzéseket lehetett a legkönnyebben manipulálni, elcsalni. Egy olimpián úgy-ahogy korrektül fújtak, egy vb-n is, de onnantól lefelé már akadtak furcsaságok. Volt olyan BEK-meccsünk Nyugat-Berlinben, ahol két jugoszláv játékvezető fújt, és a zsűri elnöke is jugoszláv volt. Félidőben már ő is elbeszélgetett a két bíróval, hogy fejezzék be azt, amit művelnek. Már neki is sok volt. A harmadik, negyedik negyedet aztán korrekten levezették. A magyar sportdiplomácia akkoriban gyenge volt, de utólag már minden szép, minden így volt jó, ahogy volt.
Egy pólós van, akire minden tekintetben felnézek, aki a sportág évtizedek óta uralkodó Maradonája: az olasz Eraldo Pizzo. Ő vezeti szerintem a rangsort, s az ugyancsak olasz Gianni De Magistrisszel, valamint Faragó Tamással mi következünk a sorban.
(Nemzeti Sport, 1982. március 13.)
Utólag az ember könnyen mondhat nagyot, de életemben nem játszottam olyan jól a magyar bajnokságban, mint 72-ben. Béla bácsi nem vitt ki… Csalódás volt, persze, hogy csalódás. Nem hiszem, hogy szerénytelen volnék, hogyha azt mondom, öt játékosnál jobb voltam a tizenegyből. De ez benne van… Az embernek a pofonok sem ártanak időnként.
Minden idők egyik legjobb edzője azt mondta, hét úszóedzés ér fel egy kétkapussal, hét kétkapus edzés ér fel egy első osztályú mérkőzéssel, és hét első osztályú meccs jelent egyetlen válogatott összecsapást. Ez a gondolatmenet megtámadhatatlan.
