Van egy személyes történeted, amit be kell teljesítened, és kész. Nem számít, hogy a többiek támogatnak, bírálnak, átnéznek rajtad vagy elviselnek: azért csinálod, amit csinálsz, mert ez a sorsod ezen a földön, ez minden örömöd forrása.
Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani. És ha van köztünk, aki súlyos és komoly áldozatokra kész az ilyen célok előmozdítása érdekében, az kétségtelenül már pusztán ezért is büszke és elégedett lehet, bármi legyen a végeredmény.
A herceg csak úgy varázsütésre nem toppan be és nem emeli ki a lányokat a sorból. A sorsunkat saját magunk alakítjuk, a problémáinkat senki sem oldja meg helyettünk.
Ritkán kötök ott ki, ahová menni szándékoztam, de gyakran ott találom magam, ahol szükség van a jelenlétemre.
Semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen.
Mi van, ha ez nem az az életünk, ami eredetileg lenne? Mi van, ha volt valami más életünk, és valamiért megváltoztattuk?
Ha tehetetlennek érezzük magunkat az ismeretlennel szemben, haragra gyúlunk, hogy tápláljuk a sorsunk feletti ellenőrzés illúzióját – még abban az esetben is, ha dühünk saját magunk ellen irányul.
Minden pillanatban beleszólásod van a sorsod alakulásába, hiszen te magad hozod a döntéseidet.
Ha meg akarod változtatni a sorsot, akkor a következményekért is felelősséget kell vállalnod. Ugyanis nem változtathatod meg csak egyetlen lény sorsát: mindenki sorsa összekapcsolódik.
Én nem hiszek abban, hogy a „jobbak mennek el”, a rosszak pedig megússzák, sőt abban sem, hogy az igaz hívők csodálatos módon meggyógyulnak, míg a többiektől megtagadják az égiek a gyógyulást. Szerintem a sors sakktábláján nincsenek különválasztva a jók meg a rosszak.
Senki nem kéri, hogy hős legyél, csak néha úgy alakul.
A legjobb ember sem tudja megakadályozni sorsának beteljesedését: a jók korán, a gonoszak későn halnak meg.
Néhány ember azért született, hogy a folyó partján üldögéljen. Néhányan azért, hogy megcsaphassa őket a villám. Néhányuknak jó érzéke van a zenéhez. Vannak, akik művészek. Vannak, akik úsznak. Vannak, akik értenek a gombokhoz. Néhányan színészek. Néhányan pedig anyák. És vannak, akik táncolnak.
Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot.
Holnap mi lesz majd? azt ne kutasd! A sors
ahány napot nyújt, vedd nyereség gyanánt.
Káromkodhatnál, átkozhatnád a sorsot. De ha egyszer ott vagy a végen, akkor már csak aludni vágysz.
Nehéz volna pontosan számot adni azokról az átmenetekről, amelyek hol előrelépésnek, hol visszakozásnak tűnnek, az Isten vezérelte embernek mégis mind javára és hasznára kell hogy szolgáljanak.
A jövő nem végleges. Nincs végzet csak, ha magad is bevégzed!
Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene.
Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerűen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható.