Ments meg, Uram, a barátainktól, az ellenségeinkkel majd magunk is elbánunk.
A hantot a fű, a fájdalmat meg az idő növi be. A szél elsimítja az eltávozottak nyomát, az idő meg elsimítja a szívfacsaró fájdalmat és azok emlékét, akiket nem győztek és nem is győznek hazavárni szeretteik – mert rövid az emberi élet és úgy rendelte a sors mindnyájunknak, hogy ne sok füvet tapossunk le ezen a világon.
Négyszemközti szellemesség csak akkor ér valamit, ha nem olvassa avatatlan.
Azért férfi a férfi, azért katona a katona, hogy tűrjön és elviseljen mindent, ha úgy kívánja a szükség.
Kéz kezet mos, de ha mind a kettő sáros, vakaróval se tudják lekaparni egymásról.
Az asszonyszívet könnyen meglágyítja a gyöngédség, a részvét.
Nem barátaink kellemes ujjongásában, hanem ellenségeink vad ordításában halljuk meg a helyeslés hangját.
A történelem nem ismer példát arra, hogy valaha is értelmesen és a nép javára kormányozta volna az országot jött-ment bitorlók maroknyi csoportja.