Nem csupán szeretlek: szeretem, ahogy te szeretsz engem.
Ebben a pillanatban 6.470.818.671 ember él a világon. Vannak, akik félnek, vannak, akik hazatérnek, vannak, akik hazudnak, hogy túléljék a hétköznapokat, mások éppen most szembesülnek az igazsággal. Vannak ördögi emberek, akik háborúskodásra születtek, mások meg arra, hogy az ördöggel viaskodjanak. Több mint 6 milliárd ember él a földön, több mint 6 milliárd lélek, és néha csak egyetlen-egyre lenne szükségünk.
Miért ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, mikor kétségbeesve próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet: túl hamar engedjük el.
Vajon ha én tűnnék el egyszer, azt észrevenné valaki?
Mind úgy hisszük, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai, és képesek vagyunk megváltoztatni azt. De tényleg van választásunk felemelkedés és bukás közt? Vagy egy felsőbb hatalom irányít minket? Az evolúció az, ami kézen fogva vezet minket? A tudomány mutatja az irányt? Vagy Isten az, ki közbeavatkozik, és óv minket? Minden hencegés ellenére az emberiség szomorú kiváltsága, hogy képtelen megváltoztatni saját sikerének útját. Csak arra képes, hogy eldöntse, hogyan nézzen szembe a sors kihívásaival. Reméljük, lesz hozzá elég bátorsága.
A bizalom érdem. Nem tudom csak úgy, egyszerűen megadni neked.
A bizalmat ki kell érdemelni, ez nem megy varázsütésre!
Gondolj bele, milyen kapcsolatban vagy vele, mindent tudnod kell róla, vagy elég tudni, ami a szívében van, hogy megbízhass benne.
Honnan tudjuk, hogy mi irányítunk? Hogy nem csak simán a legjobbat hozzuk ki abból, ami jön és ez minden? Hogy nem két szar opció közül kell folyton választanunk?
Akkor fordulunk az erőszakhoz, amikor elakad a kommunikáció.
Döntések…Talán Mr. Robot mondta jól. Ekörül forog minden. Az igenek és nemek körül. De mi döntünk róluk, vagy pedig ők rólunk?
Vannak pillanatok az életünkben, amikor kereszteződésben találjuk magunkat. Félelmetes, zavaros, térkép nélkül. A döntések, melyeket ekkor hozunk, meghatározzák az elkövetkezendő napjainkat. Persze, ha szembefordulunk az ismeretlennel, akkor a legtöbbünk inkább megfordul és megfutamodik.
Az élet néha rákényszerít, hogy olyanok legyünk, amilyenek nem akartunk lenni. Ilyenkor próbálunk belekapaszkodni régi énünk egy kis darabkájába. Mondjuk egy tetoválásba, vagy egy ékszerbe, egy aprócska emlékbe, ami felidézi, hogy ez vagyok én valójában.
Azt hittem, ismerlek, de azt hiszem, könnyebb az igazság helyett azt látni, amit akarunk. Azt hiszed, ismersz engem, pedig nem, így azt sem tudod, mire vagyok képes. Azt hiszed, én vagyok az a népszerű lány, akinek mindenre van válasza, pedig ez nem így van. Sokszor nem tudom, mit miért teszek, de igyekszem jobbá tenni a dolgokat. És ha hibázom – mert lássuk be, mindannyian hibázunk -, megfogadom, hogy a segítségeteket kérem. Egyedül nem megy. De ha megbíztok bennem, így együtt nagyszerű dolgokra leszünk képesek. Megfogadom (…), leszek annyira bátor, hogy valóra váltsam minden álmotokat.
A maga módján az önbizalom és a siker is széppé varázsol egy nőt.
Maga látja a valódi világot, és látja azt is, hogy milyen lehetne. Csak azt nem látja, amit mások látnak, az óriási szakadékot a kettő között.
Akkor a legnehezebb hősnek lenni, mikor senki sem várja el tőlünk.
Én hiszek ebben a világban és az emberekben, akikért a barátaim az életüket adták. Hiszek benne, hogy az embereket érdemes megmenteni.
Az emberek elhiszik, amit el akarnak hinni, mindenre magyarázatot keresnek, és belekapaszkodnak. Végül már nem számít, hogy mi a trükk és mi a valóság, csak az számít, hogy hisznek benne.