A hazugság nem kényelmes senkinek, pláne nem annak, aki mondja.
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat?
Inkább szeressék az embert és hagyják el, mintsem szeretet nélkül éljen.
Egy maszk alatt nem lehet meggyógyulni, Angela. A sebnek levegő kell.
Nem lehet rántottát készíteni pár tojás feltörése nélkül.
Minden erőt összeszedni annyit tesz, hogy segítséget kérünk.
Nem az adottságaitok, hanem a viselkedésetek határozza meg nagyságotokat, amelyeken a lelki erőtök egy kicsit javíthat.
Bolygónkon közel 7 milliárd ember él. Mindegyikük más, mindegyikük egyedi. Mennyi az esélye annak, hogy ez így legyen? Miért van így? Pusztán a biológia, a fiziológia határozná meg a sokféleséget? Vajon gondolataink, emlékeink, tapasztalataink jelölik ki speciális helyünket? Vagy ennél többről van szó? Talán egy felsőbb akarat irányítja a teremtés véletlenszerűségét? Talán valami ismeretlen rejtőzik a lélekben, amely ott lapul mindegyikünkben, és ránk szabott kihívásokkal segít felfedeznünk, hogy kicsodák is vagyunk.



