Talán patetikusan hangzik, de tényleg így gondolom: a magyar népnek köszönhetem a karrieremet.
A Twin Peaks átütő sikere semmit sem jelentett nekem. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem feltétlenül baj a kudarc, mert onnan csak felfelé lehet jönni, úgyhogy a kudarc tulajdonképpen szabadságot ad. Az viszont előfordulhat, hogy a siker betesz az embernek, mert akkor aggódni kezd, hogy elbukik, mert az ember nem maradhat örökké ugyanazon a helyen. Ez így van, és kész. Hálásnak kell lenni a sikerekért, mert ilyenkor az embereknek tényleg nagyon tetszik, amit csináltál, de igazából az egész a munkáról, a művekről szól.
Újévkor sokan tesznek fogadalmat, hogy megváltoztatják addigi szokásaikat, életvitelüket. A siker egyik kulcsa talán az, hogy nem kell azonnal és mindent megváltoztatnunk, megfogható és kivitelezhető célokra van szükség. (…) Érdemes őket kipróbálni – egy hét erejéig. Utána még egy hétig… meg még egy hétig… és lassan összeáll az az életmódváltás.
Lehet, hogy jó érzés, amikor mindenki téged bámul, de számomra ez mindig keserédes siker volt, hiszen arról egyáltalán nem tehetek, hogy milyen testbe születtem. Ellenben arról nagyon is tehetek, hogy milyen anya és milyen társ vagyok, hogy milyen filmekben szerepeltem, hogy mit értem el színészként, illetve a jótékonysági munkámmal. Igenis fontosak nekem azok az eredményeim, amelyekért oly sokat dolgoztam, és ha valaki más szintén értéket lát ezekben, az nagyon jólesik.
Négyéves korom óta a családom nekem szentelte az életét, hogy sikeres legyek, hogy eljussak a Forma-1-be. Egy ponton elég ebből, és csak vissza akarsz adni nekik valamit, velük akarsz lenni. Végső soron ez sokkal fontosabb, mint a sok siker itt. Mármint nagyszerű, élvezem, szeretek versenyképes lenni, bajnokságokat nyerni, de egy ponton a család lesz az első. Az ember öregszik, és meg kell becsülnöd ezeket a pillanatokat.














