Mindenki csinálja azt, amit szeret és amiben sikeres tud lenni.
Siker idézetek
A gyakran használt kifejezés ellenére sincs „váratlanul jött siker”. A sikert korábbi tettek előzik meg, és mindegy, hogy látszólag mennyire jelentéktelenek, vagy milyen régen került rájuk sor.
Aki korlátozza potenciális sikerét, határt szab annak is, hogy mit tesz meg a siker megteremtéséért és megtartásáért.
Sikeres embernek tartom magamat. Én akartam, hogy így legyen, és ezt, mint egy kovács, megkalapáltam az üllőn.
A félelem sosem lehet úrrá rajtam, ha elég erős az elhatározásom, hogy sikeres leszek.
Egy közös van a nagyokban, mindig magasabbra nyúlnak, mint amit el tudnak érni.
Mindazok az önmagunkról alkotott meggyőződések, amelyekre kondicionáltuk magunkat, illetve mindaz, amiről azt véljük, hogy mások gondolják rólunk, hatással van teljesítményünkre, következésképpen sikerességünkre is.
A tökéletesen jól működő emberek egyik legfontosabb ismertetőjegye, hogy sosem panaszkodnak, és sosem magyarázkodnak. Sosem keresnek kifogásokat, és nem is próbálják igazolni viselkedésüket. Megteszik vagy nem teszik meg, amit akarnak, de nem nyavalyognak, amiért beragadtak a dugóba, és nem próbálják felhozni a kifogások széles tárházát, amelyekkel a gyenge emberek igyekeznek igazolni késésüket.
A legrosszabb betegség, ami a sikert legtöbbször aláássa és ellehetetleníti, az akut kifogásitis, más néven a „kifogásgyártó mirigyek heveny gyulladása”. A siker szempontjából ez a betegség minden esetben halálos.
Azok az emberek tudnak előrejutni és sikereket elérni, akik nem tudnak szart csinálni, mert az egyszerűen fájna nekik. Annyira középszerű a világ, ha csak kicsit jobban csinálod, előre fog vinni.
Amilyen nehéz feljutni a csúcsra, olyan könnyű lezuhanni onnan. Lehet, hogy sokan segítenek odakerülni, de mind eltűnnek, ha levisz az utunk. Aki addig a kezét nyújtotta, olyankor már visszahúzza és elfordítja a fejét. Amikor a hátad mögött döntenek el valamit, a fények nem lassan, hanem azonnal kialszanak.
A siker vagy kudarc kulcsa mindig a kezünkben van, mi magunk vagyunk a leginkább befolyással az életünkre.
Ha úgy kezdünk hozzá egy feladathoz, hogy tudjuk: létezik megoldás rá, már ötvenszázalékos sikert értünk el.
Azé a siker, aki mer. Aki puszta szorgalomból, lelkesedésből megy előre. Nem kérdez meg mindenkit az ötletéről, hogy aztán hagyja magát eltéríteni. Vannak, akik állandóan csak terveznek. Vannak, akik mintha állandóan csak készülnének valamire. Mindig terveznek, jegyzetelnek, ötleteinek. Aztán tanfolyamokat végeznek. Aztán klubokhoz csatlakoznak. De nem mernek!
Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani.
Lehetnének biztonságos választásaink, olyanok, amikben nem lehet túl nagyot bukni, mindig ugyanazt csinálni; de én nem erre vágyom. Nem szabad félelmet érezni, nem szabad félni a csalódástól. Én is sokszor hibáztam már, de talán éppen ez tesz sikeressé.
Ha bármikor azt látod, hogy valaki sikeresebb nálad, különösen, ha mindketten ugyanazzal foglalkoztok, akkor biztos lehetsz benne, hogy olyasmit csinál, amit te nem.
Az, aki a leginkább két lábbal áll a földön és nem ragadtatja el magát, az lesz sikeres.
A sikerben mindig van egy adag munka, egy adag szellem és gondolat, egy adag szerencse. Minél cudarabb a világ, minél zűrösebb az évszázad, annál fontosabb a szerencse.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (39) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (57) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (67) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)