A művészetek hozzájárulhatnak a pszichológiai kulturáltság fokozásához és mentálhigiénés szempontból értékes, hasznos társadalmi erőknek tekinthetők.
Huzamos ideig tartó pszichológiai magány (amely látszólag, formálisan meglevő kapcsolatok mellett is előállhat) következtében olyan pszichopatológiai elváltozások következhetnek be, amelyek később valamilyen szisztematikus módon rontják a beilleszkedést az emberi kapcsolatokba a későbbiek folyamán is.
Talán leginkább hiányzik az orvosok pszichológiai szemlélete és kulturáltsága. Ez a hiány nem elsősorban lélektani ismeretekre vagy gondolkodásmódra vonatkozik, hanem az érzelmi megértés képességére, amit a pszichiáterek empátiának, a másik érzelmi állapotára való ráhangolódásnak, beleélésnek neveznek.
Freud a terapeuta fő feladatának azt tartotta, hogy tükröt jelentsen a beteg számára az önmegismeréshez.
Számos szenvedély valamilyen lelki betegség öngyógyítási vagy kompenzációs kísérlete.
Az „új kezdet” pszichológiája azért működik, mert ezzel azt érezzük, hogy a múlt kudarcai mögöttünk maradtak, és tiszta lappal indulhatunk. Pont, mint újévkor.
Nem boncolok lelket, az a gyanúm, hogy a lélekelemzés éppolyan keveset mond a lélekről, mint az oxigén-, hidrogén- és szénatomok a kenyérről, mely belőlük áll.
Az élet egy olyan lélektani színjáték, melyben minden körülményt és eseményt az előfeltételezéseid idéznek elő.
A gondolatok az érzelmek közvetítésével gyakorolnak hatást a tudatalattira. A tudatalattira mindaddig nem gyakorol hatást egy gondoltat, amíg nem kapcsolódik hozzá érzés. Ha megvan az érzés – mindegy, hogy jó, rossz vagy közömbös -, ki kell fejeződnie. Csak és kizárólag az érzések közvetítésével továbbíthatók a gondolatok a tudatalattiba.
Ha rátekintünk a világra, valójában a tudat alatti elménk kezd el dolgozni. A tudat alatti elmédben lévő programokat elsősorban az határozza meg, hogyan viselkedtek az emberek életed első hét évében: az édesanyád, az apád, a testvéreid és a környezetedben élők. A programok többsége, úgy a 70 százaléka negatív, visszahúzó és önszabotáló
Ma többet tudunk a Jupiterről, mint a saját szomszédunkról. Valóban, előre tudjuk jelezni egy elektron pályáját, ki-be tudunk kapcsolni géneket, képesek vagyunk robotot küldeni a Marsra, ám tanácstalanul tárjuk szét a kezünket, ha olyan jelenségeket kell előre jeleznünk vagy megmagyaráznunk, amelyekről pedig a legtöbbet illene tudnunk, nevezetesen embertársaink cselekedeteit.
Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom működését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása.
Akármilyen elbűvölőek is az élet apró részletei, a tudomány kitűnik azzal a ragyogó képességével, hogy az általánost és egyetemest tudja elénk tárni. És az emberi viselkedés tekintetében pontosan ez a célunk: hogy bepillantást nyerjünk az egyetemesbe.
A másik személy ellen irányuló harag valójában a saját felelősségem elhárítása az emocionális konfliktusok terén.
Az élet valójában megállás nélkül ugyanazt a szintű megmérettetést nyomja elénk, hogy valahogy megoldjuk. Csak mi gondoljuk, hogy azok egyre nehezebbek. Valójában nem… Mert nem a probléma nehéz, hanem a személyiségszerkezet merevedik az idő múlásával.
Manapság szoktak szuperérzékeny gyerekekről is beszélni, akiknek nagyon nehéz beilleszkedniük, akik sokat sírnak (esetleg az iskolai WC-be zárkózva), még akkor is, ha konkrét bántás nem éri őket, csak esetleg úgy érzik, hogy valaki hűvösen nézett rájuk, nem annyira barátságosan köszönt nekik. Ez nem patológia, hanem szintén alkati kérdés. (…) A szuperérzékenyek ugyanis rendkívül értelmes, kreatív személyiségek – részben éppen abból fakadóan, hogy olyan idegrendszerrel születnek, amely arra indítja őket, hogy egy adott szituációban minden apró részletet megfigyeljenek, és ezt az információhalmazt alaposan feldolgozzák, mielőtt cselekszenek.
Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt „tudja”, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.
A pénz és a drága cucc annál fontosabb, minél nagyobb az úgynevezett érzelmi nélkülözés vagy érzelmi depriváció. Ha csak a 37 500 forintos sportcipő „jó”, és a gyerek kétségbeesetten-erőszakosan tiltakozik a 6900 forintos ellen, akkor gyanakodhatunk, hogy valami baj van ezen a téren. Ilyenkor a tárgyak világa, a fogyasztás vigasztaló-szórakoztató (helyettesítő) szerepet játszik, és persze mindig csak pillanatnyilag hatékony, hiszen az igény, ami megbújik mögötte, ezen a módon kielégíthetetlen!