Az öregedésben az a legrosszabb, hogy az ember kifogy az ötletekből.
Öregedés idézetek
Ha az ember állandóan diákok között van, az szükségtelenül öreggé teszi.
Nem is olyan régen még magát az öregkort is betegségnek tekintették, az emberek azonban nem halnak meg az öregedés miatt. Betegségekbe halnak bele, a leggyakrabban pedig a szívinfarktusba.
Tudok jól öregedni – fölismerem a dolgokat. De a görcsös tartás az nem jó. Az bekeményít. Borotvaélen járunk. Mi az, ami szükséges, mi az, ami jó, mi az, ami tényleg kondícióban, fiatalosan tart. Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek, hanem a gondolkodásom, a nyitottságom, a világlátásom legyen egészséges.
Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van. Jó azt jóval hamarább tudni, hogy múló a fiatalság, ez a „minden az enyém” érzet. Az értékrendszerünk is megváltozik egy kicsit, ha a tudatunkba kerül, hogy megöregszünk. Örökösen csak az megy, hogy tartsd magad fiatalon. Mert félünk. Félünk az öregedéstől, félünk a haláltól, elvesztettük a hitünket, nincsenek morális értékeink, nincs mibe kapaszkodnunk. Figyeld meg, ha valaki szépen tud megöregedni, az morális tartást ad. Derűt.
A betegek bebizonyították, hogy a szívbetegség nem a korosodás elkerülhetetlen velejárója; sokkal inkább az a helyzet, hogy az étrendünk gyilkol minket.
Jó barátom, ha majd öreg leszek,
fehér hajam lesz és lassan megyek.
Mögötted is egyre több lesz az év,
jó barátom, hívsz-e akkor is még?
Flamingó-színű gyerekkorom évei, ahogy öregszem, közelednek, nekem a halál születés; a születés az első halálom volt. „Van-e nagyobb árvaság, felnőttek között gyerek maradni?” De én öreg gyereknek születtem.
Hányszor eldöntöttem már, hogy nyugdíjba vonulok, és megpihenek, de az ügynököm mindig valami szuper jó szereppel állt elő.
Bizonyos kor után az ember csak örül annak, hogy egyáltalán még él.
Hollywoodot nem az öregeknek találták ki, az biztos, és elég szomorú. Körülnézek, és gumiarcokat látok, mert már az összes fintor és mosoly lehervadt az arcokról a sok plasztikai műtéttől, kétségbeesetten ragaszkodnak a fiatalsághoz. Úgy néznek ki, mint az androidok. Élem az életemet, és arra gondolok, hogy legalább Európában értékelik a kort. Gondoljon csak Jeanne Moreau-ra, Simone Signoret-ra, akiket hagytak természetesen megöregedni, és nem szorították le őket a pályáról a ráncaik miatt. Szomorú, hogy Hollywood ekkora súlyt helyez a szépségre és a fiatalságra.
Az idő nagy tanítómester. És az ember eljut abba az életkorba, amikor már bölcs szemmel nézi a világot. Húszéves fejjel lehetetlen, mert minden fiatal habzsolja az életet, és nem elmélkedik. A bölcsesség hozza magával, hogy elkezdünk filozofálni. Rálátunk azokra a dolgokra, amelyeket útközben nem vettünk észre, és előjön a sajnálat, a szerencse, a túlélés…
Elkerülhetetlen az öregedés, de talán lehetséges, hogy nem kell felnőni minden tekintetben. Azt gondolom, hogy jó az, ha az ember bizonyos tulajdonságait magával hozza a gyerekkorából, és nem engedi meg senkinek, hogy azt megváltoztassa.
Annak idején végtelen hálával és alázatosan fogadtam a napi egy bőröndnyi levelet, és boldogan fürödtem a népszerűségben. Hogy később lanyhul az érdeklődés, az természetes. Mit nézzenek a ráncaimon? Jönnek az újak, a fiatalabbak, hát persze hogy már őket szeretik, róluk álmodoznak.
Egyenlőségjelet tenni a megöregedésre, elhervadásra és halálra ítéltetett, fizikailag érzékelt test és az „én” közé: minden esetben – előbb vagy utóbb – szenvedéshez vezet.
Az ember csak akkor veszi észre, hogy öregszik, amikor szép lassan kihalnak körülötte a barátai, munkatársai.
