Mindig tűrhetetlen nekünk az a körülmény, ha valaki, akit meg akarunk semmisíteni, megpróbál ellenállni.
Ha minden tévedés elől bezárod ajtódat, az Igazságodat is kizárod.
Szomorkodnak felhőim a sötétben,
elfelejtik, hogy a napfényt
maguk rejtették el.
Látva, ahogyan a gyerekek felnőnek, sok dolgot megtanulhatsz az életről, és sok dolgot megérthetsz önmagadról.
Szerintem mindenki átérzi, milyen lehet erőszak áldozatának lenni, és milyen fontos, hogy ilyen helyzetekben megtaláljuk az erőt önmagunkban.
A hazugság önmagad előtt akkor is megszégyenít, ha mások előtt sikered volt vele.
Amikor egy szokást kiválasztunk, azzal együtt a szokás végeredményét is választjuk. A jó szokásokat nehéz elsajátítani, de könnyű együttélni velük. A rossz szokásokat könnyű fölvenni, de nehéz együttélni velük.
Kétségkívül a legszomorúbb élmények közé tartozik, amikor azt halljuk valakitől: „Bárcsak úgy járnék, futnék, ugranék, énekelnék, táncolnék, gondolkoznék, koncentrálnék, mint X. Y.” Ilyenkor az illető hangja elcsuklik, és nem vitás, hogy a mondanivalója ez: „Ha másvalakinek a képességeivel bírnék, csodákat vihetnék véghez.” A kijózanító igazság azonban az, barátaim, hogy semmire sem mennénk mások képességeivel, ha egyszer a sajátunkat is kihasználatlanul hagyjuk.
Fogalmam se volt, hogy egyáltalán mi lehetne belőlem. Nem volt önbecsülésem. Nem voltak álmaim, ambícióim – semmim sem volt. Egyik napról a másikra léteztem. Csak úgy léteztem…
Egy nagy tüzes üstökösnek, egy hullócsillagnak látom magamat. Mindenki megáll, felnéz és elakad a lélegzete „Azt nézd meg!” Azonban akkor – huss, már el is tűntem… és soha többé nem fognak olyat látni, de nem is lesznek képesek elfelejteni engem – soha.
Egyszer, ha igazán egyedül vagy,
nézz önmagadba mélyen
és mondd ki azokat a szavakat,
melyeket magadnak bevallasz,
de másnak sohasem.
Ha gyűlölünk valakit, akkor annak képében olyasmit gyűlölünk, ami bennünk van. Ami nincs meg bennünk, az nem zaklat fel.
Változás anélkül nem fog bekövetkezni, hogy ne néznénk szembe a saját félelmeinkkel, ami igen, fájdalommal fog járni
Neo sokkal jobb ember, mint én vagyok, de igyekszem az ő értékrendje szerint élni.
Nem érzem, hogy kötelezettségem lenne megosztani az emberekkel a magánéletemet, csak azért mert szeretik a munkáimat.
Alapvetően eléggé zárkózott ember vagyok, úgy érzem, amit láttatok magamból, az pont annyi, mint amennyit én szeretnék.
Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán… Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal… annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet.
Ahogyan a magunkról alkotott negatív meggyőződéseink megkötöznek, a pozitívak a legjobbat hozhatják ki belőlünk.
Kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec.
