A hallgatás minden. A hallgatásról szól az egész. Én így gondolom. És ez alatt azt értem, hogy mielőtt dolgozol, miután dolgozol, miközben dolgozol, a gyerekeiddel, a férjeddel, a barátaiddal, az anyáddal, az apáddal… így tanulhatsz meg mindent.
Óriási tévedés azt gondolni, hogy az iskola befejeztével soha többet nem kell tanulnunk.
Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.
Nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése. Aki másként vélekedik, annyit el kell ismernie, hogy az első benyomások a legmaradandóbbak, már amit hatéves koráig hall a gyermek, sem irtható ki belőle később.
A tanítás és a tanulás valójában két különböző feladat – két független és eltérő folyamat. A tanítás és a tanulás közöt fennálló számos különbség közül nem is az a legjelentéktelenebb, hogy a tanítás folyamatát az egylk ember valósítja meg, míg a tanulás egy másikban zajlik le. Magától értetődik? Természetesen. De érdemes elgondolkodni rajta. Mert amennyiben azt akarjuk, hogy a tanítási és a tanulási folyamat eredményesen haladjon együtt előre, akkor a maga nemében páratlan viszonynak kell fennállnia a két önálló organizmus között – valamiféle ,,kapcsolatnak”, láncszemnek vagy hídnak a tanár és a tanuló között.
Lehet a gyermeket könyvből nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell.
Nekem napi fájdalom, hogy odajutottunk, hogy Európa első ötszáz egyeteme között egyetlenegy magyar sincs. Hát hogy? Hát hogy lehet? Ez olyan elviselhetetlen szégyen a számomra, amit nem tudok feldolgozni. És valahogy az ország ezzel a szellemi és bizonyos értelemben erkölcsi silánysággal valójában nem akar foglalkozni.
(2012. február 2 – „Húzós” c. műsor)
Úgy vélem, hogy az oktatásnak, az életnek az egyik legfontosabb tétele arról szól, hogy az ember őszintén megtalálja, mire van tehetsége, és ha azt egyszer megtalálta, akkor ahhoz legyen száz százalékig hűséges.
A kultúrát egyedül és csakis az oktatás tartja össze. Akár tapasztalat, akár tanítás révén valósítjuk meg azt a bizonyos oktatást, a kultúrát – úgy egészében véve – az oktatás alkotja.
Ne feledd, nem vagyok tanár, legfeljebb útjelző tábla lehetek egy eltévedt vándornak. Az útirányt te döntöd el. Amit én kínálok, az csak kísérlet, nem következtetés, tehát az én szavaimat is alaposan meg kell vizsgálnod. Lehet, hogy a tudatosságod felébresztésével segíteni tudok a problémáid felfedezésében és vizsgálatában. A tanár, a jó tanár mindig csak rámutat az igazság felé vezető útra, de nem adja a kezedbe.
A gyerekeket nem szabad közönséges tanítók kezére adni. A műveltség soha nem olyan fontos, mint az ember erkölcsi minősége.
Talán én lehettem az első ember a családban, akinek azt mondták, hogyha van meló a kertben, és van lecke, akkor a lecke jön előre.
Ha valaki arra kényszerül, hogy megkövetelje magának a tiszteletet, azzal csak azt bizonyítja, hogy valójában nem is tanár. Egyszerűen rossz szakmát választott, neki nem az a hivatása. A tanár definíciója szerint olyan ember, akit önmagáért tisztelnek, nem pedig kötelességtudatból.
A tanulóknak tisztelniük kell a tanárokat, de a tanároknak ki kell érdemelniük ezt a tiszteletet azzal, hogy maguk is tiszteletben tartják a diák egyéniségét, emberi méltóságát, önbecsülését.
Nem hiszek a kollektív nevelés sikerében, csak abban, hogy a pedagógus egyedeket nevelhet, aminek eredményeképpen az egyedek ráébrednek a közösség, az együtt munkálkodás jótékony voltára.
A történelemoktatás körülbelül 56-ig jut el a középiskolákban, utána ismétlés van csak, készülés az érettségire. Ezen belül órákon át szopnak a gyerekek görög istenekkel és királyokkal, valamint pápákkal, ami nem volna baj, ha közben legalább valamit megtanulnának arról az államról, amelyben élnek. Mivel ez nem így van, egyáltalán nincs miért csodálkozni, ahogy azon sem, hogy bizonyos polgártársaink autóborogatással próbálják megoldani a gazdasági válságot. Ők azt tanulták, hogy 1848 meg 1956, az volt a virtus. Sürgősen fel kéne világosítani az embereket, beleértve a felnőtteket is, a közelmúlt történelméről és alapvetõ állampolgári ismeretekről. Mivel azonban ennek szereplői még élnek, sőt a szájuk is jár, ez nem egyszerű.
Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. (…) Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket.
A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.
A politikát és mindennemű ideológiai elvárásokat a lehető legmesszebb kell tartani az oktatástól.