Iskolák. Világítótornyok, barátom! A jövő fényjelei! Száz és száz kis magot tartalmazó gubók, belőlük fog megszületni az új, a jobb, a bölcsebb.
Oktatás idézetek
Az iskolai, hagyományos oktatásban szerzett ismeretekből meg lehet élni, önképzéssel, viszont egy vagyonra tehetsz szert.
Meggyőződésem, hogy az iskolában a legfőbb tantárgy „a gondolkodás mechanizmusa” kéne legyen. Még nem sikerült rájönnöm, mi haszna van a gyerekeknek abból, hogy bemagoltatnak velük egy csomó évszámot. Szerintem ez a szellemi energiák pocsékolása. Ha rajtam állna, én ilyen tantárgyakat vezetnék be az iskolákba: hogyan működik az elme, hogyan bánjunk a pénzünkkel és fektessük azt be, hogy megteremtsük anyagi biztonságunkat; mit kell tennünk, ha jó szülőkké akarunk válni; melyek az egészséges emberi kapcsolatok kritériumai; miként alakíthatjuk ki és őrizhetjük meg önbecsülésünket és önbizalmunkat.
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.
Néhányan oktatásban részesülnek főiskola nélkül is; a többiek megkapják, miután kijöttek onnan.
Már az is megfigyelhető, hogy a fiatalságot olyanok oktatják, akik nem elég univerzálisak ahhoz, hogy feltárják előttük a résztudományok összefüggéseit és a természeti világ horizontjait.
Akinek emberi értéke kétes, az sosem jó tanár.
A tanórák elbutítanak. Kiirtják az önálló gondolatokat.
Nem a morális szólamok, nem okos tanítások hatnak a megadott irányban a gyermekre, hanem az, amit a felnőttek, szemei előtt, láthatóan tesznek.
A diák örökös kikérdezése magától értetődő dolgokról pusztán azért, hogy szemléltető oktatást műveljünk, azt jelenti: az egész tanítás felett az unalom szféráját terjesztem ki, amelynek valójában nem szabad jelen lennie.
A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.
Aki nevelni akar, legyen maga is nevelt.
Egyetemi formák sem egyes emberre, sem egész nemzetre állandóul nem alkalmaztathatnak.
Tinédzsernek lenni euforikus és izgató, de együtt jár egyfajta béklyóval is, amit a középiskola jelent. Az merő kínzás.
Az ember huszonkét éves korában még mindent tud, csak később, harmincévesen kezd kételkedni a tudásában, s hatvan felett gondolkodik el azon, hogy mi az ördögnek járt az egyetemre, ha semmi olyant nem tanult, ami megvédelmezte volna, de legalább elviselhetővé tette volna az életet?
Megvizsgáltam, hogy a definíciók, tételek megértését, a változóik közötti kapcsolatot hogyan tudom példával, értelmező rajzzal elősegíteni. Az érthető matematikai előadás módszerének kidolgozásához új példákat alkottam. Eben az időszakban nem az elméleti matematika területén végeztem kutatómunkát, hanem azt kerestem, hogy mire van szükség a tudás átadója és befogadója közötti eredményes együttműködéshez.
Általában sikerült megszerettetnem a matematikát, és hallgatóimban az oktató-nevelő munka iránt is érdeklődést tudtam felkelteni. Volt hallgatóim és matematikakönyveim használói közül sokan ma is egyetemi oktatók, többen akadémikusok.
A matematika új anyagát nem elmondani, hanem megtanítani akartam.
Munka közben teljesen eggyé válok a karakteremmel, pedig nem vagyok képzett színész. A családomnak nem volt pénze, hogy egyetemre járasson, amit máig sajnálok. Amikor a gyerekeim arról beszéltek, hol szeretnének továbbtanulni, újra vágyakozni kezdtem. De Istennek hála, színészdiploma nélkül is van bennem a tehetségen kívül valami, ami miatt az emberek örülnek, ha látnak. Ha valaki észrevesz és rám szól: „Miért vágattad le a hajad?”, nem udvariatlanságból teszi. Úgy érzi, hogy jól ismer, és tudom is, hogy miért. Mivel soha nem játszom meg magam, az illető kivesz a „híres sztár” kategóriából. Néha idegeneket ölelgetek és elbeszélgetek velük, de meghúzom a határt, ha kell.
Te is kérdezel engem s én hallom szavad,
Azt felelem, hogy nem felelhetek, magadnak kell rájönnöd.
