Nőnek lenni egy állandó harc.
Szoros kapcsolatom van azokkal a nőkkel, akik az életem részei. Fizikailag is vonzódom a nőkhöz, de sokszor megrémítenek a szépségükkel és a jelenlétükkel.
Soha nem éreztem magam igazán nőnek és kívánatosnak sem. Győzködnöm kell magam arról, hogy egy csinos lány vagyok.
Soha senki nem mond semmit a férfiak testéről. Ha izmos, ha nem, ha vékony, ha pufók, ha apás tested van, minden király és mindenki örül neki. Tudod miért? Mert a lányok kedvesek, nem érdekli őket, mert mi olyannak látjuk az embereket, amilyenek!
Véleményem szerint a következő háborúban férfiak helyett a hazafias nőket kellene a frontra küldeni. Ez legalább újdonságként hatna a határtalan megtévelyedésnek e vigasztalan birodalmában és miért ne legyenek a szépnem hősi érzelmei festőiebben felhasználva, mintha csupán fegyvertelen civilt támadnának?
A Valentin-napban a nők érzelmi zsarolása és a modern marketing köt megbonthatatlan szövetséget az emberi jóízlés ellen.
Az életkor csak egy szám, amelyet születésünkkor ránk ragasztanak. Minket, nőket ráadásul sokkal inkább ez alapján határoznak meg, és ez nagyon korlátozó tud lenni. Elhisszük, hogy így vagy úgy illik viselkednünk. Ezzel a mentalitással le kell számolnunk, nemet kell mondanunk és mindent megtennünk, amire képesek vagyunk, ameddig csak jólesik. Ez bármi lehet, amit csak akarunk.
Persze, persze – hogy az Úristen áldja meg a női szemet! Ők sose látnak se jóban, se rosszban mást, mint a kérdésnek azt az oldalát, amelyik először került eléjük.
A nők mindent a legtömörebben tudnak kifejezni, kivéve ha veszekszenek, mert akkor sohasem akar beállni a szájuk.
Ha egy nő beszélni akar veled, az nem két perc, és sosem jelent semmi jót.
Ha nem találkoztam volna azokkal a nőkkel, akikkel találkoztam, már rég meghaltam volna. A nők azok, akik nem tudom, miért, de szerettek engem, akik rábeszéltek erre a hivatásra, akik azt akarták, hogy ezt csináljam, és akik harcoltak azért, hogy csináljam is.
Vannak esetek, mikor a nő, bármilyen törékeny, és gyönge is a férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél.
Próbálja csak meg valaki jellemezni a tekintetük ragyogását: azt az olvadékony, bársonyos, édes fényt. Isten tudja, még mi mindent lehetne mondani a tekintetükről: kegyetlen is, lágy is, sőt olykor epedő vagy mint némelyek mondják: kéjes, vagy talán nem is, de ha igen, megejti a szívet, rezgésbe hozza a lelket, mint hegedűhúrt a vonó. Az ember egyszerűen nem talál rá szavakat – az emberi nem fele: az asszony – céda népség, semmi más.
Látom magam körül, hogyan lesz egy lányból először barátnő, aztán menyasszony, aztán feleség, végül gyermekeinek anyja, férjének tisztességes, visszafogott szépségű párja. Ehhez nem túl kihívó, normális nőnek kell lenni. Vágynék én erre, de közben szabad ember akarok lenni. A kettő nem egyeztethető össze.
Nem értem, hogy egy nő hogyan hagyhatja el a házat anélkül, hogy egy kicsit rendbe szedné magát – még akkor is, ha csak illendőségből. Hiszen sosem tudhatja, hogy nem aznap randevúzik-e a végzetével. És ha már a sors úgy akarja, akkor jobb, ha csinosan néz szembe a végzettel.
Szerelmet ébreszteni a férfiban, ez minden nő legfőbb célja.
A becsületbeli ügyek mindig növelik a nők szemében a férfi tekintélyét.
Minden nőt arra biztatok, hogy soha ne adja fel az önálló egzisztenciáját, és csak annyit engedjen meg magának, amennyit szükség esetén egymaga is fenn tud tartani.