Ma már meg kell harcolni a csöndért. Amikor az ember elfárad, betelik a jóléti társadalom által nyújtott mámorral, rájön, hogy tulajdonképpen minden zaj. Akkor fontossá válik a csönd.
Ha egy nap csak annyi történik, hogy „túlélted”, ez még nem ok az ünneplésre. Nem azért vagy a Földön, hogy pazarold a becses idődet, miközben szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes.
A motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelenidejűségére képes figyelni. A kormányt szorítva a múlttól-jövőtől elvágott időtöredékbe kapaszkodik, és egyszerűen kiszakad az idő folytonosságából. Nem érzékeli a mulandóságot, eksztázisba kerül. (…) Egyfajta tudatvesztéssel száguldasz: füled mellett süvít a szél, s te közben mit sem tudsz a korodról, a feleségedről, a gyerekeidről, a gondjaidról. És mondom, mindarról, ami rád vár a jövőben. Következésképpen eltűnnek életedből a kétségek, a napi félelmek. A félelem forrása ugyanis a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.
A házam nincs tele Star Wars cuccokkal. Senki nem hinné el, hogy bármi közöm van ezekhez a filmekhez.
Minden nap téged hív, hogy megtöltsd szívedet annyi mosollyal, amennyi csak belefér.
Annyi áldást hozhatunk a saját életünkbe pusztán azáltal, hogy észrevesszük: sosincs késő. Mielőtt elfordítanád a mai nap lapját, köss egyezséget magaddal, hogy kibontod a szalagokat, és felnyitod az élet adta ajándékok csomagjait. Tégy mindennapos dolgokat különlegesen. Légy egészséges, reményteli és boldog! Élj teljes életet ezen a földön, értsd meg a való világot, és kívánj minden hulló csillag láttán! S ne feledd el, mindennap mennyire különleges vagy.
Nem szabadulhatunk meg mindennapos félelmeinktől, mert aki él, az fél is.
Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Kádárékban az volt a fantasztikus, hogy végül megszoktad őket. Elkezdtek puhítani, és ku*va jól érezték magukat az emberek. Nem kell gondolkodni, kenyered van, jobban élsz, mint az oláhok meg a lengyelek. Nemzeti öntudatod is volt, és nem kellett hozzá felragasztani a Nagy-Magyarországot a kocsira, mert azt érezted, hogy mi vagyunk a legfa*ább gyerekek ebben a buliban.
Az élet örömei a hétköznapokban rejlenek, s apróságokból tevődnek össze. Aki magán hordja a világot, s mint Atlasz, emeli minduntalan a Földet, képtelen ezt észrevenni.
Debrecenben ittam életemben először szénsavas vizet. Beletelt néhány évbe, mire hozzászoktam az ízéhez.
Azt hiszem, az ébresztőórák diktatúrája tehet a fáradt, ideges emberek szenvedéseiről. A végig nem álmodott álmok lemérhetetlenek, nem tűrnek számot, statisztikát – de döntően fontosak lettek volna. Tőlük függ a lélek egyensúlya. Csak a kialudt ember ébred mosolyogva. A telefon a gondolatokat tépi szét, az ébresztőóra az álmokat.
Senki sem álmodozik a gondokról, de mindenki életében jelen vannak.
Mint a meleg tenyérben azonnal elolvadó hópihe, a hír is csak akkor számít igazán, amikor először találkozunk vele.
Égben az első sorban az utolsó
holton vagy a kendő méhben vagy a borsó
völgyben vagy a zengő szívben vagy a dobszó
égre nyíló szemben egy szem hó.
A kényelem a mai modern civilizáció legnagyobb drogja.
A hatékony megoldások egyszerűek. Csak annak az elfogadása bonyolult, hogy én mindent meg tudok tenni, mindent. Ha valahol határozott vagyok, akkor máshol is képes vagyok a határozottságra. Egy dolgot szükséges eldönteni: hogy szeretnék-e boldog lenni. Hogy szeretnék-e békében lenni. Mert ha szeretnék, akkor szívvel-lélekkel kell dolgozni, nem csak a munkámban, de az élet egyéb területein is.
Meg kell tanulnunk elengedni magunktól a tárgyakat, az értékeket, hogy megőrizhessük önmagunk épségét, hiszen minden csoda három napig tart – miért őrizgetnénk őket három napnál tovább?