Nem az istentelenség a megbocsájthatatlan, hanem a lelkiismeretlenség.
Megbocsátás idézetek
Az önmagát teljes mértékben elfogadó, szerető ember valójában jelen van. Vagyis nem zuhan a múltjába, mert feldolgozta azt. Megértette, hogy tökéletes rend van, minden épp úgy volt, van, ahogy lennie kell. Mindig azt tette, érezte, gondolta, amire épp képes volt, ezért tud magának – és ebből fakadóan másnak is- megbocsátani.
A megbocsátás fontos és szép dolog, mert könnyíthet az ember lelkén, de egyúttal sajnos manipulációra is használható. Nézzük meg a kérdést egy kicsit közelebbről! Kinek kell megbocsátani? Annak, aki még bocsánatot sem kér? És ha kér, máris etikai kötelesség megbocsátani neki? És ha valaki nem bocsát meg, akkor nem is jó ember? Nem jó keresztény? Mintha gyakran ezt szuggerálnák bele a vallásos nevelés során az emberekbe. Lehet ez így igaz?
















