Ha azt tapasztaljuk más, híradónak nevezett műsorban vagy híradósnak nevezett műsorvezetőknél, hogy véleményt mondanak, kiállnak egy-egy politikai párt vagy vezető mellett, annak a helytelenségét jelezni kell. Ha egy híradós elkezdi a saját véleményét közvetíteni, abban a pillanatban megszűnik híradósnak lenni.
A fenyegetőző buta náci ma már az interneten olyan elterjedt faj, mint a poratka. Nem is kell feltétlen róluk írni, hogy megjelenjenek, ott vannak a gazdasági vagy az autós fórumokban is. Sajnos nagyon kevés van köztük, akikkel lehet érdemben vitázni, de még olyan is előfordul. Félni meg végképp nem kell tőlük.
A közösségi médiavállalatok becsapják a felhasználóikat azzal, hogy a figyelmüket manipulálják és saját üzleti céljaiknak megfelelően irányítják. Tudatosan törekednek arra, hogy függőséget alakítsanak ki az ügyfelekben a szolgáltatásaik iránt. Ez nagyon káros, különösen a fiatalok esetében. Van valami hasonlóság az internet-platformok és a szerencsejáték-szolgáltatók között. A kaszinók is kifejlesztettek technikákat arra, miként lehet a szerencsejátékosokat magukhoz kötni, amíg aztán azok eljátsszák az összes pénzüket, sőt még azt is, ami nem az övék.
A legtöbb tv-csatorna olyan, mint a kenyérpirító. Akármikor kapcsolom be, mindig ugyanaz jön ki belőle…
Ma sem szeretek szerepelni, nem igénylem a felhajtást magam körül, de ez nem jelenti azt, hogy ne nyilatkozzak. Időnként.
Sosem olvasok magamról semmit és nem nézem vissza azokat a műsorokat, amelyekben szerepeltem, mert tudom, hogy önmagamnál is tudnék jobb lenni.
Az interjúhoz két ember kell. Két egyenrangú ember. Függetlenül az Oscar-, Nobel- és egyéb díjak számától.
Sokáig azt gondoltam: az újság csak körítés a sportrovathoz. Első önálló estemre készülve, 1989-ben mondta a Mikroszkóp Színpad akkori rendezője, Marton Frigyes: muszáj olvasni a sajtót, figyelni a televízió, rádió hírműsorait. Mert az esti közönség nem lehet felkészültebb nálam. Rákaptam a dologra, és a közéleti információk erős reflexeket váltottak ki bennem.
A börtönben nem olvastam újságot. Csak a híradásokat néztem, illetve a Jóban rosszban sorozatot, amelynek egyik női főszereplőjével egykor szorosabb kapcsolatban voltam.
Önmagában semmit sem jelent, ha elhatározod, hogy riporter szeretnél lenni. Fontos, hogy van-e hozzá adottságod, ismered-e annyira a sportágat, amennyire kell, és még sorolhatnám. Régen azért volt nehéz ez a szakma, mert alig volt információ, most meg azért nehéz, mert túl sok van, és nehéz kiszűrni az álhíreket.
Vajon ha a feleségem túlfőzi az articsókát vagy odaégeti a pizzát, akkor odafordulok hozzá, és hülye libának nevezem? Persze, hogy nem. De amikor ott állok a Mesterszakács vagy a Pokol konyhája studiójában, negyedmillió dolláros jutalom a tét, egy bunkó meg odajön, túlfőzi az articsókát, de azért konyhafőnök szeretne lenni egy négycsillagos hotelben, akkor biztosra veheted, hogy megszorongatom.
A Pokol Konyhájához hasonló műsor elkészítéséhez 110 órát veszünk fel, amiből a nézők 42 percet látnak. Nem szólhat minden arról, hogy bejön a vidám séf, Gordon, és bemutatja, hogyan kell öntetet készíteni egy salátához. Én vagyok a világ legboldogabb séfje, amikor a dolgok jól alakulnak. De amikor az én nevem meg lóg ott az ajtón, és valaki elcsesz valamit, aminek ráadásul a tévénézők is a szemtanúi, akkor nincs az az isten, hogy sz…t küldjek ki a vendégnek. A versenyzőknek sem kellene másképp tenniük.
Soha nem értettem, hogy miért kell az emberek magánéletét kivesézni, sportolók esetében miért foglalkoznak ezzel. Igaz, egy főzőműsorban és egy másik televíziós produkcióban szerepeltem, ám soha nem a médiából éltem. Gusztustalannak tartom, ahogy felfújják a dolgokat, teljesen más színben tüntetik fel a valósat.
Nálunk az elmúlt 10 évben olyan leállás nem volt, amit ne terveztünk volna előre, szemben a Facebookkal. Erre én büszke vagyok.