A legtöbb tv-csatorna olyan, mint a kenyérpirító. Akármikor kapcsolom be, mindig ugyanaz jön ki belőle…
Média idézetek
Életrajzi kérdésekre sohasem válaszolok az újságíróknak. Csak a menedzser ismeri az életemet.
Ma sem szeretek szerepelni, nem igénylem a felhajtást magam körül, de ez nem jelenti azt, hogy ne nyilatkozzak. Időnként.
Sosem olvasok magamról semmit és nem nézem vissza azokat a műsorokat, amelyekben szerepeltem, mert tudom, hogy önmagamnál is tudnék jobb lenni.
Az interjúhoz két ember kell. Két egyenrangú ember. Függetlenül az Oscar-, Nobel- és egyéb díjak számától.
Sokáig azt gondoltam: az újság csak körítés a sportrovathoz. Első önálló estemre készülve, 1989-ben mondta a Mikroszkóp Színpad akkori rendezője, Marton Frigyes: muszáj olvasni a sajtót, figyelni a televízió, rádió hírműsorait. Mert az esti közönség nem lehet felkészültebb nálam. Rákaptam a dologra, és a közéleti információk erős reflexeket váltottak ki bennem.
A szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol.
A börtönben nem olvastam újságot. Csak a híradásokat néztem, illetve a Jóban rosszban sorozatot, amelynek egyik női főszereplőjével egykor szorosabb kapcsolatban voltam.
Önmagában semmit sem jelent, ha elhatározod, hogy riporter szeretnél lenni. Fontos, hogy van-e hozzá adottságod, ismered-e annyira a sportágat, amennyire kell, és még sorolhatnám. Régen azért volt nehéz ez a szakma, mert alig volt információ, most meg azért nehéz, mert túl sok van, és nehéz kiszűrni az álhíreket.
Vajon ha a feleségem túlfőzi az articsókát vagy odaégeti a pizzát, akkor odafordulok hozzá, és hülye libának nevezem? Persze, hogy nem. De amikor ott állok a Mesterszakács vagy a Pokol konyhája studiójában, negyedmillió dolláros jutalom a tét, egy bunkó meg odajön, túlfőzi az articsókát, de azért konyhafőnök szeretne lenni egy négycsillagos hotelben, akkor biztosra veheted, hogy megszorongatom.
A Pokol Konyhájához hasonló műsor elkészítéséhez 110 órát veszünk fel, amiből a nézők 42 percet látnak. Nem szólhat minden arról, hogy bejön a vidám séf, Gordon, és bemutatja, hogyan kell öntetet készíteni egy salátához. Én vagyok a világ legboldogabb séfje, amikor a dolgok jól alakulnak. De amikor az én nevem meg lóg ott az ajtón, és valaki elcsesz valamit, aminek ráadásul a tévénézők is a szemtanúi, akkor nincs az az isten, hogy sz…t küldjek ki a vendégnek. A versenyzőknek sem kellene másképp tenniük.
Soha nem értettem, hogy miért kell az emberek magánéletét kivesézni, sportolók esetében miért foglalkoznak ezzel. Igaz, egy főzőműsorban és egy másik televíziós produkcióban szerepeltem, ám soha nem a médiából éltem. Gusztustalannak tartom, ahogy felfújják a dolgokat, teljesen más színben tüntetik fel a valósat.
Nálunk az elmúlt 10 évben olyan leállás nem volt, amit ne terveztünk volna előre, szemben a Facebookkal. Erre én büszke vagyok.
Talán, ha nagyon akarnám, hogy megértsenek, vagy hogy én megértsek valakit, beleringathatnám magam a hitbe, de én riporter vagyok: Isten pedig csak a vezércikkíróknak létezik.
Nem túl sportszerű, amikor a közösségi oldalak kommenthuszárjai mindenfélét irkálnak rólam, de soha nem mondják a képembe. Ez így elég gyenge.
A riporternél az empátia, a tolerancia alapkövetelmény, amint az kéne legyen a civil életben is.
