A filmgyártás pontosan olyan, mint bármely más üzleti tranzakció – összeállítunk egy üzleti tervet, legyártjuk a terméket vagy megszervezzük a szolgáltatást, becsomagoljuk, és a megfelelő reklámkampányt követően eladju
Média idézetek
A férfi szereti a nőt. A férfi elveszíti a nőt. A férfi visszaszerzi a nőt. A filmek kilencven százaléka ezt a sémát variálja. Annak a filmnek, amelyik nem követi ezt a szabályt, rengeteg erőszakkal vagy speciális effektekkel kell megnyernie a közönséget. Az ezerszer kipróbált recept mindig beválik: nem érdemes kockáztatni.
Három médiabölcsességet mondok magának! Mindegyik aranyszabály! Egy: VAN az a pénz! Kettő: nincs az a nívótlanság, amit nem kifizetődő alulmúlni! Három: nem nézheted eléggé hülyének a publikumot!
A filmcsinálás olyasvalami, mint a kolbászgyárban tett látogatás. A végtermék nagyszerű, a készítési folyamat azonban sokszor gusztustalan.
A kiadók nem napilapot és magazint árulnak az olvasóknak, hanem olvasókat árulnak a hirdetőknek.
Ha akad egy jó forgatókönyv, a többi már lassacskán felépül magától.
A modern akciófilmek többségét, például a Marvel-filmeket, bárki meg tudná csinálni. Még a nagymamám is, ha adnék rá egy köpenyt, és odaállítanám a zöld háttér elé, mert jönnének a dublőrök, és megcsinálnák helyette az akciókat. Ezek a filmek kaszkadőrökre, zöld háttérre, és 200 millió dolláros költségvetésre hagyatkoznak. Az egész csak CGI, és ez számomra nem autentikus.
A média tömeghipnózisa tehet arról, hogy egyesek tárgynak tekintik a női testet: figyelemfelkeltésre, marketingcélokra használják.
Elég, ha beleolvasunk bármelyik honlapon a kommentek sorába, és máris kijózanító ízelítőt kaphatunk az ellenszenvből és az antihumánumból, amivel embertársaink egymás iránt viseltetnek.
Elkoptak, vagy nincsenek is sztárok, csak annak kikiáltott emberek, akiknek a botrányairól szól a hír. Olyanokról állítják, vagy állítják egyesek magukról, hogy médiaszemélyiségek, akiről meg sem lehet mondani, mik. Ki tudja, hány egyszer használatos, eldobható, teljesítmények nélküli „sztár” volt és van, akik hetente szerepelnek az úgynevezett sztár-magazinokban. Talán elkövetkezik egy időszak, amikor megint a munkával, teljesítménnyel kiharcolt eredményekről esik szó.
Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem.
A „negatív reklám jó reklám” butaságát sokszor hallottam már. Ez de facto nem igaz. A negatív reklám az azt jeleni, hogy említenek téged, hogy szóba kerülsz, de a hozzá vezető és az onnan eljövő asszociációs utak, azok nagyon nem mindegy, hogy hova visznek el egy vásárlót.
Az emberi világ napjainkra hihetetlenül összeszűkült, nem csak az információk jutnak el hozzánk nagy sebesen akár a Föld túlsó feléről is, hanem bizonyos jelenségek és azok következményei is. Nem dughatjuk homokba a fejünket, és nem lehetünk csupán nézői az eseményeknek.
Nem kell álszentnek lenni: én azt gondolom, a kereskedelmi tévé elsődleges célja a szórakoztatás, nem kell kultúrmissziót belerakni. Ez egy üzletszerű vállalkozás: a csatorna szórakoztat, a szórakoztatásból nézettséget, a nézettségből pedig pénzt csinál, ez a feladata, ezért kereskedelmi televízió. Ami nem nézett, az nem lesz kereskedelmi tévén, a kultúrmissziót inkább a közszolgálati tévén kellene számon kérni.
A mai társadalomban az emberek folyamatosan fotóznak, különböző filterekkel szerkesztgetik a képeiket, amiket aztán feltöltenek, és várják a hozzászólásokat. Én ezen már túl vagyok. Nem mondom, hogy fiatalabb koromban nem érdekelt az ilyesmi, de ezt a felületet most már másra használom.
A tévé olyan, mint a nátha: a járvány igen gyorsan terjed a lakosság körében, de az ember általában csak szipog tőle egy kicsit, aztán pár nap múlva már nyoma sincs az egésznek.
Sok ember úgy véli, hogy a rossz filmek szülik a bűnözőket. Szerintem ez rövidlátó nézet. Erősen kétlem, hogy bármelyik film megrontott volna bárkit is. Egy film valóban sugallhat módszert a fiataloknak, de az indítéknak már jóval a film előtt benne kellett lennie. Lehet, hogy a film esztétizálja a bűnt, de ki van zárva, hogy olyan valakit csábítson a bűnre, aki még soha nem forgatott bűncselekményt a fejében.
Mivel a televíziót, a mozit, a sajtót, az újságírást úgy tekintem, mint a tömegek elzüllesztésének és elhülyítésének hatalmas eszközeit, ezért imádom arisztokratikusan használni őket. Minél több hülye fut Dalí után, annál drágábban kelnek el a képeim.
Tévedni emberi dolog, de ha igazán el akarsz rontani valamit, számítógépre van szükséged.
Pénzünk egyre nagyobb részét költjük el a világhálón, és egyre többen ott is keresik meg. Egyre kevésbé esik nehezünkre, hogy bízzunk egy teljesen virtuális pénzben, amely csak egy számítógép (vagy egy mobiltelefon) képernyőjén látható. A homo informaticus számára ez már minden bizonnyal ugyanolyan természetes dolog lesz, mint számunkra az, hogy egy darab papírban bízunk, amelyre egy amerikai elnök vagy egy európai híd képét nyomtatták. Ha egyszer a pénz természete nem más, mint információ, akkor miért ne lenne a megjelenési formája is az?
