A „negatív reklám jó reklám” butaságát sokszor hallottam már. Ez de facto nem igaz. A negatív reklám az azt jeleni, hogy említenek téged, hogy szóba kerülsz, de a hozzá vezető és az onnan eljövő asszociációs utak, azok nagyon nem mindegy, hogy hova visznek el egy vásárlót.

Az emberi világ napjainkra hihetetlenül összeszűkült, nem csak az információk jutnak el hozzánk nagy sebesen akár a Föld túlsó feléről is, hanem bizonyos jelenségek és azok következményei is. Nem dughatjuk homokba a fejünket, és nem lehetünk csupán nézői az eseményeknek.

Nem kell álszentnek lenni: én azt gondolom, a kereskedelmi tévé elsődleges célja a szórakoztatás, nem kell kultúrmissziót belerakni. Ez egy üzletszerű vállalkozás: a csatorna szórakoztat, a szórakoztatásból nézettséget, a nézettségből pedig pénzt csinál, ez a feladata, ezért kereskedelmi televízió. Ami nem nézett, az nem lesz kereskedelmi tévén, a kultúrmissziót inkább a közszolgálati tévén kellene számon kérni.

A mai társadalomban az emberek folyamatosan fotóznak, különböző filterekkel szerkesztgetik a képeiket, amiket aztán feltöltenek, és várják a hozzászólásokat. Én ezen már túl vagyok. Nem mondom, hogy fiatalabb koromban nem érdekelt az ilyesmi, de ezt a felületet most már másra használom.

A tévé olyan, mint a nátha: a járvány igen gyorsan terjed a lakosság körében, de az ember általában csak szipog tőle egy kicsit, aztán pár nap múlva már nyoma sincs az egésznek.

Sok ember úgy véli, hogy a rossz filmek szülik a bűnözőket. Szerintem ez rövidlátó nézet. Erősen kétlem, hogy bármelyik film megrontott volna bárkit is. Egy film valóban sugallhat módszert a fiataloknak, de az indítéknak már jóval a film előtt benne kellett lennie. Lehet, hogy a film esztétizálja a bűnt, de ki van zárva, hogy olyan valakit csábítson a bűnre, aki még soha nem forgatott bűncselekményt a fejében.

Mivel a televíziót, a mozit, a sajtót, az újságírást úgy tekintem, mint a tömegek elzüllesztésének és elhülyítésének hatalmas eszközeit, ezért imádom arisztokratikusan használni őket. Minél több hülye fut Dalí után, annál drágábban kelnek el a képeim.

Pénzünk egyre nagyobb részét költjük el a világhálón, és egyre többen ott is keresik meg. Egyre kevésbé esik nehezünkre, hogy bízzunk egy teljesen virtuális pénzben, amely csak egy számítógép (vagy egy mobiltelefon) képernyőjén látható. A homo informaticus számára ez már minden bizonnyal ugyanolyan természetes dolog lesz, mint számunkra az, hogy egy darab papírban bízunk, amelyre egy amerikai elnök vagy egy európai híd képét nyomtatták. Ha egyszer a pénz természete nem más, mint információ, akkor miért ne lenne a megjelenési formája is az?

Mérhetetlenül nagy a különbség a közt, hogy csak szemlélgetjük a körülöttünk lévő világot, vagy látjuk is azt. A krokodil vagy a macska is képes megszemlélni a dolgokat, de csak mi, emberek rendelkezünk a látás képességével. Minthogy nap nap után, szakadatlanul, fotografikus és elektronikus képáradattal bombáznak bennünket, sokunk elvesztette már a látás adományát. Ám ezt a képességet ismét elsajátíthatjuk és megtanulhatjuk, hogy valahányszor egy tárgyra vagy élőlényre tekintünk, mindannyiszor úgy lássuk azt, mintha először néznénk rá.

Az angol újságok kezelését sosem tudtam megtanulni, úgy látszik, ahhoz születni kell, hogy az ember az angol sajtótermékeket olyan mikroszkopikus méretűre tudja összehajtani, mint ahogy ők szokták.

Az emberiség nagy része igényli, hogy legyen napi szörnyülködnivalója. Akinek már nem elég valamelyik bulvárlap, az megkaphatja a napi hazugság- és félelemadagját intellektuális csatornákon is. Semmit nem lehet ma elvárni az emberek egy részétől, mert nincs közös szellemi minimum. Megszűntek a közösségek, megszűnt a közös nyelv, mert elveszett a kapcsolatunk a létezés szakrális alapjával. A szellemi gyökérzetet kirántották alólunk, mi meg nézünk ártatlanul, mint akik nem tehetnek a dologról. A hiányokkal terhelt helyzet ellen az ember csak úgy védekezhet, hogy a valóság és az igazság közül az utóbbit választja. Ezzel kiröhögi a valóságként parádézó látszatot.

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Ady Endre (47) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (80) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (62) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (37) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (51) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Schiller (45) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (112) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (59) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (72) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Puzsér Róbert (35) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)