Egy percig sincs olyan vágyam, hogy beüljek egy stúdióba politikusokkal beszélgetni. Megcsömörlöttem attól, ami zajlik. Ma már a kérdezésnek semmilyen értéke nincs. Hiába kérdezek valamit, a válaszoknak semmilyen következményük nincs, ráadásul, akiknek valódi kérdéseket lehetne feltenni, azok nem állnak oda, hogy megkapják ezeket a kérdéseket, innentől kezdve az egész csak egy játszadozás. Játszani meg legfeljebb itthon szeretek, kártyázni a családdal vagy a barátokkal, de az életemet inkább értelmesebb dolgokkal töltöm.
Média idézetek
„Ó, te jó Isten! Mit művelt ez az arcával?! Miért lett szőke? Tisztára úgy néz ki, mintha már hatvanéves lenne!” Én tiszteletben tartom az újságírást. Szeretek cikkeket olvasni a kedvenceimről, szeretek informálódni arról, mire is készülnek. Értem én azt is, hogy létezik a paparazzi, még ha ez bele is mászik az ember magánéletébe, még ha számomra ez egy sz*rságnak is érződik. Tudom, hogy egyeseknek ez a munkája… De ha kérhetem, ne azzal kezdjék már rögtön a címlapon, hogy belém rúgnak! Ez helytelen és zaklatás, különösen fiatal lányokkal szemben, akik újonnan érkeztek ebbe a szakmába.
Amit mondani fogok, talán félre is értheted. De az én tapasztalatom, hogy van a médiában egy archimédeszi törtvény. Minden műsoridőbe mártott tudományos tekintély a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított műsoridő mennyisége. Tehát minél többet vagy jelen, a szakma annál kevesebbre becsül. A kamera és a mikrofon nagyobb mennyiségben lejárat.
Gondolkodásunkat szüntelenül befolyásolják, akár tudatában vagyunk, akár nem. A média szerint a siker egyenlő a ruhával, amelyet hordunk, az autóval, amelyet vezetünk, a házzal, amelyben élünk és a nyaralással, amelyre befizetünk. Attól függően nyomják rád a siker vagy a kudarc bélyegét, hogy mit tudsz felmutatni ezen a téren.
A haverjaim előtt sem fogom megjátszani magam, ezért az újságírók előtt sem. Rögtön észreveszem, ha jön egy kamera, és ilyenkor csomó bokszoló átváltozik, ami hamisnak tűnik. Sose éreztem ezt szükségesnek. Floyd Mayweather is kitalál mindenféle szarságot, hogy eladjon néhány jegyet, de ha engem kérsz ilyenre, akkor arra sokáig várhatsz.
Minél többet olvasunk online, annál inkább felületességre tanítjuk az agyunkat. Ez hasznos képesség lehet, különösen az információs túlterheltség fényében. Akkor azonban már probléma, amikor a felületesség alapállapottá válik – mert minél ügyesebben lapozzuk át felületesen a dolgokat, annál nehezebben olvasunk és gondolkodunk elmélyültebben. És annál nehezebben tudunk egyetlen dologra koncentrálni.
Szerintem a Fidesz szavazói is pont azt gondolják, amit én. Hogy egy szabad országban akarnak élni, nekik is ugyanolyan fontos, hogy egy választás szabad legyen, és hogy a rendszer, a kormány ne nézze őket hülyének. Mert azzal, ahogy a kormány a Médiatanácson keresztül megszállta, a szócsövévé varázsolta a közmédiát, konkrétan hülyének néznek mindenkit. Hazugságokat akarnak megetetni velünk. Én ezt mint állampolgár kikérem magamnak, még a Fidesz-szavazó nevében is. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy kiegyensúlyozott híreket kapjon, de ma a mi pénzünkből fenntartott közmédia visszatartja az információt, és hazudik, immár több nyelven.
Igazi rendszerváltás sem Magyarországon, sem Romániában nem volt. A sajtó, a kereskedelmi televíziók olyan írásokkal, műsorokkal állnak az egyszerű emberek elé, amelyek színvonaltalanságukkal, szellemi igénytelenségükkel, múltunk szándékos pocskondiázásával és nevetségessé tételével, csakis további elbutításukat szolgálják.
















