Aki elmegy, annak könnyű. De aki itt marad! Csak ül, bámul bele a semmibe, mint egy eszelős.
Magány idézetek
A magány egy időre gondolkodásra kényszeríti az embert. Ha az ember képes harcolni e világban egy apró helyért – könnyebben veszi észre, mi a szép körülötte.
A csönd valósággal belevette magát testébe. Része lett most nemcsak az életének, hanem a tudatának is. Annyira együtt élt vele, hogy már el sem tudta képzelni másképpen. Amikor kitisztultak a gondolatai, olykor belehallgatott ebbe a hamis ürességbe, a csöndbe. Mint az így élők többsége, tudta, hogy nem is létezik. Ezer apró neszből tevődik össze.
Az élmény valódi volt. Belőle sugárzott, és megváltoztatta, melléje vont egy másik embert. Magánya átszakadt, szeretett megint, (…) tudott újra mosolyogni, újra nevetni!
Az egyik legélénkebb emlékem gyerekként, hogy ülök a szobámban, és nevetést hallok a szomszédból. A mellettünk lakóknak volt egy medencéjük, és hallottam, ahogy nevetgélnek, játszanak. Emlékszem, hogy kirekesztettnek éreztem magam, és csak ültem a szobámban.
Tudod, valójában én egy magányos fickó vagyok. Nincs senki az életemben. De ha mégis bekövetkezne, akkor tiszteletben tartanám és szeretném a másik embert. Remélhetőleg eljön majd az ideje.
Emlékszem, amikor fiatalként egymás után utasítottak el engem a rendezők. Úgy éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb kívülálló Hollywoodban, és soha nem tartozok majd ebbe a klubba.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.
A csillagok bizony érdekelnek, s ha egyedül vagyok, szeretem is őket, hiszen személyes ismerőseim is vannak közöttük, akik emlékeztetnek vidám estékre, szomorú éjszakákra, utakra és emberekre, akik már elmúltak, akiknek leszakadt a csillaguk. Igen, ha egyedül vagyok, mert társaságban nem lehet csillagokkal beszélgetni, annak pedig elmúlt már az ideje, hogy kéz a kézben, valakivel kettesben nézzem a csillogó égi csodákat.
Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.
A magány az soha nem pozitív. A magány azt jelenti, hogy egyedül vagyok minden gondommal, bajommal, nincs társam, nincs egy megértő szív, akihez forduljak, nincs a közelben egy együtt érző lélek. Ebbe az ember sajnos belebetegszik.
Más az egyedüllét és más a magány. A magány az, hogy lelkileg tényleg nincs senki, akihez fordulhatnánk. Az egyedüllét az azt jelenti, hogy a másik ember nincs jelen az életterünkben. Az egyedüllét az lehet egy vágyott dolog is.
Te, nem tudom, mit éreztél ma este,
az én szívem majdnem beleszakadt,
mert mindenütt a két szemed kereste,
de hiába, árva maradt.
(…)
Csak néhány perc, és éjfélt üt az óra,
elindulok lassan hazafelé,
és félve várom, mit hoz majd a holnap,
míg elalszom hajnal felé.
A magány nem akkor érezteti magát, mikor egyedül vagyunk, hanem mikor a ránk leső vadakkal szemben is egyedül vagyunk.
Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék.
Vesztes lettem, hiába győztem,
Senki mellettem, senki mögöttem.
Állok az úton, rád gondolok,
Tudom, a szabadság magányos dolog.