Egyke gyerek voltam. Most már látom, mi volt az előnye annak, hogy órákig-napokig magamban ültem. Esélyt adtam magamnak, hogy átgondoljam és vizualizáljam a céljaimat.
Magány idézetek
Felnőtté érésem szinte minden szakaszában magányosnak éreztem magam. Nem voltam egyedül – mindig voltak körülöttem –, de tudtam, hogy kizárólag rajtam múlik, ép lélekkel kerülök-e ki az egészből. Éreztem, hogy muszáj a saját lábamra állnom.
Érzem a pihékben, és a jégcsapban látom,
van egy hely távol, ahol mindenki barátom.
A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul.
Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.
Oly szókimondók
lettünk, hogy már alig van
mit kimondanunk.
Mikor nagyon egyedül vagy,
Lehull hozzád egy kis csillag.
Hófehér gyöngyök vezessenek,
Mint jó vándort fehér kövek.
Gyermek ha ébred elhagyottan,
S tekintete sötét zugba mered,
Azt látja épp, amit nem láthat ottan,
Szeretve hívó két szelid szemet.
Sosem éreztem magányosnak magam, képes vagyok élvezni, ha egyedül vagyok.
Amikor semmi sincs, ami fontos,
És nincs már kedved a szóhoz,
És mindegy, hogy kit szerettél,
Akkor érzed, hogy magányos lettél.
A magány az nem az, ami körülvesz,
Hanem az, ami hiányzik – itt belül.
Körül az éjszakába` egyedül lenni kell,
Hogy igazi nagyot üssön a szív, ha valaki majd átölel.
A magány és a feleslegesség érzése a legszörnyűbb formája a szegénységnek.
Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.
Elhatalmasodtak boldog emlékei, és megsemmisítették, amit józansága már-már felépített. Az ész hiába küzd az ilyen emlékekkel; szigorú próbálkozásai csak erősítik varázsukat.
Az elszigeteltség elsorvasztja az agyat, és kétségbeesést szül.
A lányának apja, az öccsének bátyja,
nincsen szeretője, és
nem volt barátja.
Az éveket bedobta egy szív nevű gödörbe,
eső esett rá, és iszap lett belőle.
Mikor máshol süt a nap
Egy embert látsz a fák alatt,
Ki már mindent elhagyott…
Az lehet, hogy én vagyok.
Látom, hogy fáj neked,
Látod, hogy fáj nekem,
De itt belül lassan elül a félelem.
Már nem bánt, ha jön a magány.
