Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és minden szenvedés közül a magány a legrosszabb.
Magány idézetek
A magány ellentétpárja (…) nem az, hogy nem vagy egyedül. Hanem a meghitt közelség.
Álltál-e már magadra hagyva, messze,
isten s egy jó szív nélkül puszta-szélben,
ádáz sorsod kezétől megsebezve,
s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?
A novembert csak a magányos lelkek hiszik végzetesen szomorú hónapnak. De a magányra ítéltek szomorkásak a legszebb májusi napokon, estéken is. Nem az évszakokkal nehéz megbékélni, sokkal inkább az egyedülvalósággal. Azzal lehetetlen.
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
Körülöttetek pedig ott a nagyvilág; bezárkózni, azt lehet, de a világot örökre kizárni – azt már nem.
Jobb éhezni, mint egyedül lenni. Mert amikor egyedül vagy – és nem a választott magányról beszélek, hanem amikor kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy egyedül vagyunk -, az olyan, mintha már nem is lennél az emberiség része.
Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.
A magány is – mint minden más – csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar.
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
Mi van, ha nincs senki? Mi van, ha úgy éljük le az életünket, hogy senki sem vár?
Igen, az élet utazás, melyet sokkal jobb társsal az oldalunkon megtenni. A társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról vagy a férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó szándékkal, egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat. És akkor az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.
Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.
Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon.