Az ablakon már nem szűrődik ki fény,
A falak is romosan állnak,
A termen keresztül süvít a fagyos szél.
Te még mindig tisztán hallod a lány hangját,
De körülötted már senki nem énekli dalát.
Magány idézetek
– Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.
Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy melegedjék annál.
Régi igazság, hogy a barátok elhagyják azt, akit a szerencse elhagy.
Mindenkinek szüksége van arra, hogy nyíltan beszélhessen valakivel. Azelőtt ott volt a vallás meg a többi értelmetlenség, most meg mindenkinek szüksége van valakire, akinek mindent őszintén bevallhat, mert különben akármilyen értékes ember, magányossá lesz.
Ezüstpapiros cukrok a kezemben,
karácsonyeste van,
úgy sírhatnék, és úgy kéne nevetnem:
de csúf s de szép, hogy áltatom magam,
s de szomorú, hogy mégse sikerül:
álmos üresség bélel s fog körül.
Minek mímelni egybetartozásunk?
Magánzárkás az itt-tartózkodásunk
Egymást akár fuldoklásig szorítva
vagyunk holtig magunkra nyomorítva.
Az egyedüllétben az a legborzasztóbb, hogy az ember elkezdi önmagát sajnálni.
Szeretek úgy tenni, mintha egyedül lennék, teljesen egyedül. Mondjuk a világvége, vagy egy pestisjárvány után. Mindegy…Lényeg, hogy nincs senki, aki előtt meg kellene játszanom magam, aki elől el kellene rejtenem, hogy ki is vagyok valójában. Ez olyan felszabadító lenne.
Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Aki örömét leli a magányosságban, az vagy vadon élő állat, vagy isten.
Nem csupán a földön, hanem az időben is vannak sivatagok.
Miután az embereket képtelen voltam ésszerűbbé tenni, hogy boldoguljak, visszahúzódtam tőlük.
Fázol… Hideg van, fúj a szél, szemedbe hordja a tűhegyes esőcseppeket. Utálod, már számolod, hogy még mennyit kell lépned a biztonságos meleg szobáig, csak be, be, be a hidegből. A szoba kellemes, meleg… De mi ez? Fázol. Tovább is. Hiába meleg, hiába duruzsoló kandalló, hiába… Mert nem a bőröd fázik valójában. Hanem a lelked. A lelked didereg. És nem tudja felmelegíteni sem kandalló, sem fűtött autó, sem pálmafás tengerpart. Mert egyedül van.
