Az ábrándok ellen pedig pofonegyszerű az orvosság, ha egyszer rászántátok magatokat. Nem kell más, csak a jó öreg háziszer, az őszinteség… már úgy értem, az őszinteség önmagatokkal. Egyszerűen ne hazudjatok többet magatoknak, ne hergeljétek magatokat mindig a holnapokkal.
S tornyosan tornyosulnak
Vétkeink vert felhői,
Hangosan szitkozódnak
Multunk leselkedői,
Kik csak azt tudják, hogy hazudunk.
Nehéz elhinni valakiről, hogy igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk.
A legkegyetlenebb hazugságot gyakran a hallgatás fejezi ki.
Ha hazugsághoz hasonlít, ne kezdd el
az igaz szót se, hogyha nem kivánod,
hogy olyat, amit meg se tettél, restelj.
Lehetséges egy embernek leélni az életét a bölcsőtől a sírig úgy, hogy az teljességgel őszintétlen. Sose vallja be kilétét, legmélyebb vágyait és sóvárgásait még a család és barátok legszűkebb körének sem; soha senkinek nem mondja el az igazat. A papok és a pszichoterapeuták talán azt hiszik, hogy a gyóntatószék és az analízis feltárja az igazat, de te is tudod, én is tudom, és mindenki tudja, hogy mindenki mindenhol hazudik. A hazugság annyira hozzánk tartozik, mint a ruhánk.
