A hála érzése még több dolgot hoz magával, amiért hálás lehetsz.
A hála – annak meglátása, hogy Isten miképp állt mellettem a sötétség óráiban – elindítja azt a folyamatot, hogy elégedetten viszonyuljak a jelenemhez, és bizalommal kapaszkodjak bele Istenbe a jövőmet illetően is.
A hála egyik nagy ajándéka, hogy háttérbe szorítja az egót, s nagyobb megértést és együttérzést ad érte cserébe. Bosszankodás helyett az elismerést választjuk.
A hála és az öröm, amit az ajándék láttán érzünk, nem a tárgyhoz kötődik, hanem az ajándékozóhoz.
A hála nem mindig szikrázó napsütés, néha csupán egy csíknyi beszűrődő fény a sötétben.
A hála a boldogság egyik kiváltó oka, nem a következménye.
Hála, gondolta. Ez jó szó lesz, ezt magával viszi a következő évre. Ez egy egész életre jó útravaló.
Számomra a hála nem filozófiai kérdés volt. Magától értetődött hogy megköszönöm ha megnyal egy borjú vagy ha tyttö megbök az orrával. Egy embernek megköszönni valamit már inkább nehezemre esett. Az emberek kérnek cserébe valamit. Feltételekhez kötik a cselekedeteiket. Az állatok csak léteznek.
A hála-imádság áldásait a következőkben tapasztalhatod meg: szívedbe valami leírhatatlan nagy csöndesség költözik. Szűkös földi viszonyok között is elégedett vagy, és megszilárdul lelkedben az Isten iránti föltétlen bizalom.
A hála érzése akkor tölt el minket, ha úgy érezzük, kaptunk valamit. Valamit, ami nem „járt”, nem „megérdemeltük”, hanem csak úgy kaptuk. Ez az érzés épp ellentéte a „feljogosítottság” vélelmének. Sokan úgy gondolnak a hálára, hogy majd akkor fogják érezni, ha minden, amire áhítoznak, összejön, majd ha boldogok lesznek. De az életben – úgy tűnik – épp a fordított sorrendben működik a dolog: azok az emberek, akik tudnak hálásak lenni azért, amijük már most van, sokkal nagyobb eséllyel érzik boldognak is magukat, mintegy bónuszként. A hálának három szintjét is elkülöníthetjük. Az első, amikor hálát érzünk azért, ami kellemes és jó az életünkben. A nap végén érdemes ezeket csokorba szedni, és valamiképp köszönetet mondani érte, ez erősíti a hála lelkiállapotának elmélyülését. A második szint, amikor képessé válunk hálásnak lenni azért is, ami nem kellemes, ami nem esik jól. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha felismerjük, hogy a nehéz élethelyzetek milyen erőteljesen formálnak, alakítanak minket, ezek nélkül nem tudnánk fejlődni és érni. Aki hálát tud adni egy-egy fájdalomért, betegségért, veszteségért, kellemetlen változásért is, ezzel nagyon sokat tesz azért, hogy könnyebben viselje a megpróbáltatásokat, és hamarabb túljusson azokon. A harmadik szint pedig nem más, mint amikor a hála érzete függetlenedik a történésektől, és már csak úgy van. Szabadon lebeg az életünk felett, és betölti a tudatunkat, akár jó történik, akár rossz, akár semmi.
A hála az egyik legmagasabb rezgés, amit megtapasztalhatunk. Tudjuk, hogy javítja az általános boldogságérzetet, az alvás minőségét, valamint reményt ad a jövőre nézve. Érezhetsz hálát a szeretteidért, a természetért, vagy akár magáért az életért. Mihelyt tudatosítod magadban, hogy miért vagy hálás, elkezdesz olyan energiát termelni, ami még több olyan dolgot vonz be az életedbe, amiért hálás lehetsz.
Hálatelt szívvel gondolok arra az időre, amikor erőimet nem kímélve, szüntelen fizikai és szellemi munkát végezhettem.
Nyugalommal és alázattal tekintek az eljövendő munkám elé azért, hogy készségesen lemondjak róla, ha eljön az ideje.
Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot.
Semmi sem állandó. Szóval nagyon ügyelek arra, hogy minden másodpercben hálás legyek, amiért ezen a szinten űzhetem a szakmám, mert ezt már korábban elvették tőlem.
Ahogy ott állok, egyik kezemben kávésbögrével, a másik üres, és nézem a távolban hullámzó óceánt, rájövök, hogy bennem is ott hullámzik valami. A hála.
Minden nap hálás vagyok, amiért olyan család lehetünk, mint bármelyik másik az utcánkban. Őszintén szólva, sose akartam mást. Nem akartam istent játszani vagy kísérteni a sorsot. Így tökéletesen jól vagyunk.
Én minden reggel összeteszem a kezem, és azt mondom: „Hálás vagyok, hogy egy újabb nap köszöntött rám jó egészségben.” Esténként pedig, szintén összetett kézzel, így fogalmazom meg a köszönetemet: „Hálás vagyok, hogy egy újabb nap végére értem.”
Engedjék meg, hogy név szerint csupán négy olyan személyt említsek meg, akik a legnagyobb szeretettel, elismeréssel, bátorítással és állandó együttműködéssel segítettek engem. A négy közül az első filmvágó, a második forgatókönyvíró, a harmadik a lányom, Pat édesanyja, a negyedik pedig kiváló szakács, aki rendre csodát tett az otthoni konyhánkban. A nevük: Alma Reville.
– mondta azután, hogy 1979-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját
Aki nem érzi, hogy hálával tartozik annak, akinek legfőbb törvénye a jóság és könyörület minden élő iránt, az igazán boldog nem lehet.
