A boldogság az egészséghez, az alkotáshoz, a gyarapodáshoz szükséges természetes közeg, létállapot. A boldogság önmaga termőtalaja. Nem elérni kell, csak simán megélni.
Buda László
1968. augusztus 17. –
magyar orvos, pszichiáter és pszichoterapeuta
Önismeret hiányában illúziókból épített ególégvárban élünk. Önelfogadás hiányában szigorú, kritikus belső légkört teremtünk. Önszeretet hiányában elszigetelt, magányos, hideg hellyé válik a pszichénk.
Néha nem érdemes addig várnod, amíg a körülmények optimálisak lesznek ahhoz, hogy elkezdj valamit. Van úgy, hogy maga az elkezdés teszi a körülményeket optimálissá.
Választhatsz, miben hiszel:
1. te teremted saját valóságodat,
2. te az objektív valóság egy jelentéktelen része és körülményeid áldozata vagy,
3. valahol a kettő között teszed le a voksod, mert például úgy véled: a valóság rendkívül komplex, tartalmaz rajtad kívül álló erőket és törvényszerűségeket is, amelyeket célszerű figyelembe venned, ugyanakkor tudatosságod, szándékod és figyelmed irányultsága nagymértékben befolyásolja, hogy szubjektíve milyennek éled meg a körülményeidet, és milyen lehetőségeket fedezel fel utadon.
„Papa, rájöttem, mi az élet értelme! eláruljam neked?” – fordult felém a nagyobbik lányom egy átlagos hétköznap este. „Persze – mondtam –, nagyon kíváncsi vagyok, mire jöttél rá…” Érződött a nappaliban, hogy nagy horderejű bejelentésre készül. „Figyelj! Az élet értelme az élés!”
Befelé figyelni nem feltétlenül kifizetődő egy külsőségekre épülő társadalomban.
Néha nem feltétlenül az a normális, ha valaki jól be tud illeszkedni egy beteg társadalomba. Ahogy mondani szokták: „A legnagyobb korlát, ahogy egy kor lát.” Vannak helyzetek, ahol érdemes mérlegelni, hogy mennyire veszem át a társadalmi értékrendet, az uralkodó gondolkodásmódot és az elterjedt szokásokat.
Az alázatnak semmi köze az önleértékeléshez. Gondolati síkon sokkal inkább a józan, reális arányérzékből fakad: a világ és az Én arányának felismeréséből. Élményszinten pedig minden olyan tapasztalatból, amelynek során azt éltük meg, hogy egy nálunk hatalmasabb erő milyen könnyen és gyorsan billenthet ki a kerékvágásunkból, hogyan kap el, forgat meg és tesz máshova minket egy-egy szerelem, istenélmény, betegség, sorfordító esemény. Az alázat abból fakad, hogy megtapasztaljuk a tudatos, akaratlagos elménk, az Egónk befolyásának korlátozottságát saját életünkben. Bármennyire is szeretnénk mindent kontrollálni, és bármennyi ideig is sikerül úgy intézni, hogy ez lehetségesnek tűnjön, előbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell néznie azzal, hogy az élet kiveszi a kezéből a kormánykereket. Az alázat segít, hogy ilyenkor ne készüljünk ki annyira.
A hála érzése akkor tölt el minket, ha úgy érezzük, kaptunk valamit. Valamit, ami nem „járt”, nem „megérdemeltük”, hanem csak úgy kaptuk. Ez az érzés épp ellentéte a „feljogosítottság” vélelmének. Sokan úgy gondolnak a hálára, hogy majd akkor fogják érezni, ha minden, amire áhítoznak, összejön, majd ha boldogok lesznek. De az életben – úgy tűnik – épp a fordított sorrendben működik a dolog: azok az emberek, akik tudnak hálásak lenni azért, amijük már most van, sokkal nagyobb eséllyel érzik boldognak is magukat, mintegy bónuszként. A hálának három szintjét is elkülöníthetjük. Az első, amikor hálát érzünk azért, ami kellemes és jó az életünkben. A nap végén érdemes ezeket csokorba szedni, és valamiképp köszönetet mondani érte, ez erősíti a hála lelkiállapotának elmélyülését. A második szint, amikor képessé válunk hálásnak lenni azért is, ami nem kellemes, ami nem esik jól. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha felismerjük, hogy a nehéz élethelyzetek milyen erőteljesen formálnak, alakítanak minket, ezek nélkül nem tudnánk fejlődni és érni. Aki hálát tud adni egy-egy fájdalomért, betegségért, veszteségért, kellemetlen változásért is, ezzel nagyon sokat tesz azért, hogy könnyebben viselje a megpróbáltatásokat, és hamarabb túljusson azokon. A harmadik szint pedig nem más, mint amikor a hála érzete függetlenedik a történésektől, és már csak úgy van. Szabadon lebeg az életünk felett, és betölti a tudatunkat, akár jó történik, akár rossz, akár semmi.