A rettenetes igazság az, hogy a kihalási esemény, amit kisfiú koromban a kőzetekben megörökítve láttam, itt zajlik körülöttem, és olyan állatokat fenyeget, amelyeket jól ismerek – a legközelebbi rokonainkat. És ezért mi vagyunk a felelősök.
Aki folyton a „megmentőre” vár, mint királylány a várbörtönben, majdnem mindig egyedül marad, mert mindenkinek a saját életét kell élnie, azért kell felelősséget vállalnia.
Ma már szinte kötelező felismerés kellene hogy legyen a saját felelősségünk tudata, ami elengedhetetlen a céljaink eléréséhez. Aki az egész életét annak szenteli, hogy az életéről szóló titkos vágyait őrizgetve, boldogtalan módon bolyong, olyan úton jár, ahol állandóan azt érzékelheti, „ellenséges” terepen nincs biztonsága, és bölcsebbnek látszik a kivárás stratégiája, és az önigazolások gyártása.
Reménykedem, hogy közös egyetértési pontunk még legvégső esetben is adódik: legmagasabb érték az élet, és közös felelősségünk ennek megóvása, védelme.
Az identitásérés törvénye szerint felnőtt akkor vagy, ha már tudsz mély kötődésben szeretni valakit, akiért tudsz felelősséget vállalni, és tudsz elköteleződni.
Ha elfogadod, hogy felelős vagy az új életed megteremtéséért, azt is el kell fogadnod, hogy a mostaniért is felelős vagy. Ez pedig sokunk számára roppant nehéz.
A szeretet adja a felelősségvállalás képességét. Akit szeretek, azért felelősséget vállalok. De önmagunknál kell mindent kezdeni. Ha nem tudom magamat szeretni, hogy tudjam jól szeretni a másikat? Ha magamért nem tudok felelősséget vállalni, hogy tudjak a másikért?
Minden nap hálás vagyok azért a pozícióért, amit elértem, és tudom, hogy felelősséggel tartozom azért, hogy jóra használjam mindezt.
Ahhoz kell a saját halandóságomra való ráeszmélés, hogy képes legyek választani és vállalni a következményeket.
Úgy látom, hogy a felelősségem növekedésével egyre jobban érdekel a bolygónk jövője.
Minden, amit mondunk, jelentőséggel bír. Minden, amit ezen a világon teszünk, számít. Hatással van a jövő generációira. Hatással van a korszellemre.
Addig nem lehetünk sikeresek, amíg mindig valaki vagy valami mást hibáztatunk kudarcainkért. Ha nyerni akarunk, meg kell barátkoznunk a valósággal – mi tettük meg azokat a lépéseket, mi fogalmaztuk meg azokat a gondolatokat, mi generáltuk azokat az érzéseket és mi hoztuk meg azokat a döntéseket, amelyek a jelenlegi helyzetbe juttattak bennünket. Mi voltunk azok!
- Mi vagyunk azok, akik megettük a gyorskaját.
- Mi vagyunk azok, akik nem mondtunk nemet.
- Mi vagyunk azok, akik elfogadtuk az állást.
- Mi vagyunk azok, akik ebben az állásban maradtunk.
- Mi vagyunk azok, akik hittünk nekik.
- Mi vagyunk azok, akik nem hallgattunk az ösztöneinkre.
- Mi vagyunk azok, akik feladtuk az álmainkat.
- Mi vagyunk azok, akik megvettük.
- Mi vagyunk azok, akik nem törõdtünk vele.
- Mi vagyunk azok, akik úgy döntöttünk, ezt egyedül kell megoldanunk.
- Mi vagyunk azok, akik megbíztunk benne.
- Mi vagyunk azok, akik igent mondtunk a kutyákra.
Röviden: mi fogalmaztuk meg a gondolatokat, mi generáltuk az érzéseket, mi hoztuk meg a döntéseket, mi találtuk ki, mit mondjunk, és ezért tartunk most ott, ahol tartunk.
Ha sikeresek akarunk lenni, százszázalékos felelősséget kell vállalnunk mindazért, ami valaha is történik velünk. Idesorolhatjuk teljesítményünk mértékét, elért eredményeinket, kapcsolataink minőségét, egészségi állapotunkat és testi erőnlétünket, jövedelmünket, adósságainkat, érzelmeinket – mindent!
Szegénységgel (…) senki se mentegesse fiatalkori mulasztását vagy érzéketlenségét.
Van egy olyan pszichológiai tényező, amely érzésem szerint erőteljesen a genetikai magyarázatok malmára hajtja a vizet. Mi, emberek nem szeretjük a felelősséget. Egyénként ódzkodunk felelősséget vállalni a tetteinkért, a gyermekeink problémáiért, közösségként pedig a társadalom rengeteg hibájáért. A genetika – ez a semleges, érzelemmentes és személytelen tudomány – leveszi a vállunkról a terhet, és megszabadít a bűntudat baljós árnyaitól. Ha a genetika határozza meg a sorsunkat, akkor semmiért sem kell szemrehányást tennünk magunknak és másoknak. A genetikai magyarázatok minden vitorIából kifogják a szelet. Még csak a lehetősége sem merülhet fel annak, hogy felelősséget kellene vállalnunk, vagy bűntudatot kellene éreznünk.
Nem tudok úgy élni, hogy ha ígérek valamit, akkor az ne teljesüljön, és ezért nem tudok a személyemben felelősséget vállalni semmilyen politikus, politikai párt által képviselt tettért, gondolatért, ígéretért. Hruscsov elvtárs mondta annak idején, hogy „a politikusok mindenütt egyformák. Ígérnek neked egy új hidat még ott is, ahol nincs folyó”. Ezért gondolom, hogy ez a hivatás nem nekem való.
A felelőségvállalás azt jelenti, hogy felelősséget vállalsz az életedért. Ezzel megtetted az első alapvető lépést, hogy teljes emberi lénnyé válj – teljesen tudatossá, teljesen emberivé.
Az, amiért felelősnek érzed magad, a határodon belül helyezkedik el. Az, amiért nem érzed magad felelősnek, a határodon kívül helyezkedik el.
A másikért való felelősség nem születhet meg annak tudata nélkül, hogy amit velem – netán ellenem – tesz, az nem csak velem fog megtörténni, hanem vele is.
Ahhoz, hogy valaki úgy döntsön, hogy felelős lesz dolgokért, túl kell tennie magát azon az elképzelésen, hogy ráerőltetik a felelősséget.
