Életem legfélelmetesebb napja az volt, amikor megszereztem a világbajnoki övet, Cus pedig nem volt mellettem. Rám szakadt az a rengeteg pénz, és fogalmam sem volt, mihez kezdjek magammal. Aztán megérkeztek a keselyűk és a piócák.
Sokkal kevésbé félünk az erőszaktól, mint a saját érzéseinktől. A személyes, saját, magányos félelem sokkal rémisztőbb, mint amit más okozhat.
A félelemnek nem kell feltétlenül valamilyen hiedelemhez kapcsolódnia, nem a hiedelem váltja ki a félelmet, hanem a félelem kerít magához egy hiedelmet, amit aztán kicifrázhat, a képzeletben megjeleníthet, és ezzel a félelem egyre nagyobbra növekedhet az emberben.
A valódi önbizalmat mindig csak olyan dologgal lehet elérni, amitől fél valaki. Mert az ilyen megmérettetéseknél (…) ott van a félelem is, hogy sikerül-e. De ha ezt valaki megteszi, akkor a félelmeit is legyőzi. A félelmeket legyőzni: ennél nagyobb megmérettetést én nem ismerek.
Jobban félek egy 100 birkából álló hadseregtől, amelyet egy oroszlán vezet, mint egy 100 oroszlánból álló hadseregtől, amelyet egy birka vezet.
A félelem szót nem szeretem. Gondolni sem gondolok arra, hogy féljek, mert azzal be is vonzom a rosszat.
Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened. Elindulsz, egy lépés fájdalom. Továbblépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma? A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél. És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.