Az egyetlen félelmem az, hogy Európa egyik legnagyobb országát eltörlik a Föld színéről.
A csatatéren nincsenek hősök, nincsenek bátor emberek, csak egy rakás halálra rémült, félelemtől reszkető kölyök. Igen, hősök csak a mesékben léteznek; a valóságban mindenki gyáva, és az egészből csak az érdekli, hogy ő bármilyen áron életben maradjon.
A félelem éppoly kevéssé árthat az embernek, mint az, amit álmodik.
Ha az ember fél valakitől, akkor meggyűlöli, de folyton muszáj rágondolnia.
A félelem betegség, ha elkapod és nem kezeled, akkor elemészt.
A félelem a barátod, rámutat a gyengeségedre. Ezáltal előnyt kovácsolhatsz belőle.
A félelem megnyomorít. De ha áttörjük ezt a gátat, bármi lehetségessé válik.
Nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol.
A félelem sosem lehet úrrá rajtam, ha elég erős az elhatározásom, hogy sikeres leszek.
A legnagyobb félelmeinktől gyakran csak egy kis kapu választ el minket, de igyekszünk távol maradni tőle, mert ha átlépnénk rajta, azzal elismernénk, amivé életünk során váltunk. Amit viszont elismerünk, az szabaddá tesz.
A félelem rövid ideig tartó fájdalom, de a megbánás sokkal tovább tart.
Amikor szembenézünk félelmeinkkel, tudnunk kell, hogy noha az elképzelhető legkeményebb harc vár ránk, de ha mindeközben nyitottak és kezdeményezők maradunk, feltétlenül megerősödve kerülünk ki a küzdelemből.
Valahányszor nehéz döntés elé kerülök, felteszem magamnak a kérdést: Mit tennék, ha nem félnék a tévedéstől, visszautasítástól, vagy attól, hogy nevetségessé válok, esetleg magamra maradok? Nos, biztosan tudom, hogy amennyiben nem törődünk a félelemmel, azt a választ kapjuk, amit keresünk.
Nem szabadulhatunk meg mindennapos félelmeinktől, mert aki él, az fél is.
Annyira rendbe szeretném hozni a dolgokat, de minden ösztönöm azt súgja, hogy legyek óvatos. Amiről nem tudsz, az nem fáj.
