Olykor azok az emberek, akik hosszú időt töltöttek együtt, egyszer csak azt képzelik, hogy egykor jobban mentek a dolgok, pedig nem. Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek, mint a barack a fán.
Emlékezés idézetek
Az emberi emlékezet úgyis csak botladozik a régi események között, mint a temetőben, ahol kidőltek már a régi keresztek, elporladtak a régi évszámok, talán már az utódok is, és csak a sóhajtó, ködös múlt borong a régi nagy fájdalmak helyén, ahol azóta már egyéb se történt – csak újra és újra temettek.
Szerette volna jobban megnézni az öreg fát, mely az időt őrizte az útszélen, és szeretett volna régi dolgokat kérdezni tőle, melyek elmúltak, és mégis élnek, mint régi tüzek ellobbant lángja, mert ami egyszer világosságot hintett a világra: el nem múlik soha. A régi lángból új lángok születnek, S a gyertya érezte a rokonságot a régi tüzekkel, melyek öreg fákat és elmúlt embereket világítottak meg valamikor.
Nem a szomorúság ríkatta meg, hanem a tehetetlen harag az ellen a hatalmas valami ellen, ami nem engedi, hogy még egyszer elmenjen a Pál utcába, az erődök alá, a kunyhó mellé. Most eszébe jutott a gépház, a kocsiszín, a két nagy eperfa, amelyről levelet szokott szedni Cselének, mert Cselének nagy selyemhernyó-tenyészete volt otthon, és azoknak kellett az eperfalevél, és Csele gigerli volt, és Csele sajnálta a finom ruháját fáramászással tönkretenni, és Csele ezért őt küldte fel a fára, mert ő volt a közlegény. A nyurga kis vaskéményre gondolt, mely vígan pöfögött, s fújta a tiszta kék ég felé a hófehér gőzfelhőcskéket, melyek gyorsan, pillanat alatt oszlottak semmivé. És mintha idáig hallatszott volna az az ismerős, süvítő hang, amit a gőzfűrész ad, mikor nekimegy a hasábfának, és apróra metéli.
Az együtt töltött évünk volt életem legszebb időszaka. Minden emlékünkre szeretettel gondoltam vissza. Ezerszer felidéztem őket. Csak hogy közel érezzem őt magamhoz. Hogy mindig az első helyen legyen a gondolataim közt.














