Emlékezés idézetek

Fekete István

Az emberi emlékezet úgyis csak botladozik a régi események között, mint a temetőben, ahol kidőltek már a régi keresztek, elporladtak a régi évszámok, talán már az utódok is, és csak a sóhajtó, ködös múlt borong a régi nagy fájdalmak helyén, ahol azóta már egyéb se történt – csak újra és újra temettek.

Fekete István

Régen volt ez nagyon, de a kis csizmák még ma is el jönnek ilyenkor, elmúlt fenyőfácskák erdejéből, aztán eltünnek újra, nyomtalanul, mert esik a hó, hordja az idő szele, és temeti önmagát, az iskolát, a kályhát – bizony, temeti egész régi, ragyogó gyermekségem.

Maharaj Nisargadatta

A világ mindössze egy pillanatig tart. Az emlékezeted miatt gondolod folyamatosnak a világot. Ami engem illet, én nem az emlékezet alapján élek. Én annak látom a világot, ami: pillanatnyi megjelenésnek a tudatosságban.

Udvaros Dorottya

Fontos lenne emlékezni a háborúkra, a sok szörnyűségre. Sajnos úgy néz ki, hogy erre egyelőre képtelen az emberiség, mert ezeket a rémes emlékeket egy idő után, amikor van egy kis nyugalom, béke, jólét, felülírja a birtoklási vágy és a hataloméhség.

Fekete István

Szerette volna jobban megnézni az öreg fát, mely az időt őrizte az útszélen, és szeretett volna régi dolgokat kérdezni tőle, melyek elmúltak, és mégis élnek, mint régi tüzek ellobbant lángja, mert ami egyszer világosságot hintett a világra: el nem múlik soha. A régi lángból új lángok születnek, S a gyertya érezte a rokonságot a régi tüzekkel, melyek öreg fákat és elmúlt embereket világítottak meg valamikor.

A Pál utcai fiúk

Nem a szomorúság ríkatta meg, hanem a tehetetlen harag az ellen a hatalmas valami ellen, ami nem engedi, hogy még egyszer elmenjen a Pál utcába, az erődök alá, a kunyhó mellé. Most eszébe jutott a gépház, a kocsiszín, a két nagy eperfa, amelyről levelet szokott szedni Cselének, mert Cselének nagy selyemhernyó-tenyészete volt otthon, és azoknak kellett az eperfalevél, és Csele gigerli volt, és Csele sajnálta a finom ruháját fáramászással tönkretenni, és Csele ezért őt küldte fel a fára, mert ő volt a közlegény. A nyurga kis vaskéményre gondolt, mely vígan pöfögött, s fújta a tiszta kék ég felé a hófehér gőzfelhőcskéket, melyek gyorsan, pillanat alatt oszlottak semmivé. És mintha idáig hallatszott volna az az ismerős, süvítő hang, amit a gőzfűrész ad, mikor nekimegy a hasábfának, és apróra metéli.