Vannak olyan emberek, akikből valami óriási jó érzés árad feléd.
Teljesen téves úton járunk, ha egy emberben csak azért, mert elméletileg nagyon képzett, vezetői képességeket vélünk felfedezni. Igen gyakran éppen az ellenkezője igaz.
Az igazán gyáva semmitől sem fél jobban, mint a haláltól, márpedig ez a harcvonalban nap mint nap ezerféle alakban leselkedik az emberre. Ha tehát az ember gyönge jellemű, ingadozó vagy éppen gyáva fickókat akar harctéri kötelességük teljesítésére szorítani, akkor arra ősidőktől fogva csak egy mód van: a szökevénynek tudnia kell, hogy szökése éppen azt eredményezi, ami elől szökni akar. A harctéren meghalhat az ember, de mint szökevénynek meg kell halnia! Csak ily drákói fenyítéssel lehet nemcsak az egyesek, hanem az összesség részére is elrettentő példát mutatni a zászló hűtlen elhagyásának akárcsak a kísérletére is.
Az emberek félnek mindentől. Rettegnek a kudarctól, a változástól, a visszautasítástól, aminek az az eredménye, hogy kisajnálják magukat az életből, és lábujjhegyen somfordálnak végig rajta egészen a sírig, nehogy valami fájdalom érje őket.
A legtöbb ember meghal 25 évesen, de csak 75 évesen temetik el.
Észrevetted már, hogy az emberek szeretik a szenvedéseiket? Számomra igazán érdekes felfedezés volt, hogy menyire ragaszkodnak hozzájuk. Úgy érzik, hogy szenvedéseik mentséget és fedezéket nyújtanak nekik az élet és a környezetük kihívásai ellen.
Mindannyian csodálatosnak születtünk, nem tökéletesnek.
Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásra.
Az emberek manapság falakat húznak maguk köré ahelyett, hogy hidakat építenének egymás felé.
Mindenki álarcot visel és szerepet játszik. Egyáltalában az egész társadalmi élet folytonos komédiázás.
Akik az igazi szükséggel és nélkülözéssel birkóztak, távolról sem félnek ettől annyira, mint akik a nyomort csak hírből ismerik.
Amily bizonyos, hogy a macska dorombol, ha párszor végigsimogatjuk, éppoly biztosan észrevehetjük a megdicsért ember arcvonásain a hirtelen kitörő öröm jeleit, még az esetben is, ha a dicséret kétségkívül hazug.
A legkevesebb cselekedet tipikus, és kizárólagosan jellemző arra, aki tette; és ha meggondoljuk, milyen kevés személyiség van a legtöbb emberben, akkor beláthatjuk, hogy egyetlen tett csak nagyon ritkán jellemző egy emberre.
Szerintem a színészek a legunalmasabbak. Amennyire csak lehet el is kerülöm őket, nem barátkozom a pályatársaimmal.
Ha autókról van szó, csak kétféle ember létezik: őrült és gyáva.
A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott.
Az ember, aki ma megöl egy állatot, az holnap az útjába kerülő embert is megöli.
Minél többet tanulsz a gorillák méltóságáról, annál inkább elkerülnéd az embereket.
Mára kiderült, hogy a miniszterelnök egy olyan barát, aki nagy mosollyal, ígéretekkel érkezik a disznóölésre, ám amikor a házigazdák nem figyelnek, teletölti a táskáját kolbásszal, hurkával, sonkával, és némán pislogva hallgat, amikor az este végén nem jut mindenkinek ennivaló. Milyen vendég az ilyen? Gondoljatok bele! Ti beengednétek a házatokba? Folyton szemmel kell tartani, nehogy elcsenjen valamit, nehogy Fülöp-szigeteki vagy vietnámi munkásokat telepítsen a nappalitokba! Egy napon pedig azon kapnátok magatokat, hogy a veje a hűtőtökből eszik. Azt látnátok, hogy a lánya nevére íratja a fürdőszobátokat, és a spájzban a befőttek elvesztik a befőtt jellegüket, mert a haverjai a celofánt beszakítva könyékig turkálnak bennük. A házunk, a hazánk a miénk, nem kirabolni való szabad préda.