Vannak hamukázók és vannak hazudozók. Az a különbség, hogy a hazudozó titkolja, hogy hamukázik, a hamukázó viszont elárulja, hogy hazudik. Ezért bírom jobban a hamukázókat a hazudozóknál.
Arról mondjuk először is, hogy szegény ember, aki semmit nem akar.
Ez a fickó nagyon nincs rendben, nincs kapcsolata a valósággal és tiszteletlen. Az a baj, hogy ha egy ostoba ember sikeres, általában csak még ostobábbá válik, nem pedig intelligensebbé.
(José Mourinhóról, a Chelsea akkori edzőjéről, miután az „kukkolónak” nevezte Wengert)
Ha idegen ül asztalodnál, gondolj arra, lehet, hogy angyalt látsz vendégül.
Az emberek többségének sajátos rendje van, ez nem csupán alkalmi, rögtönzött vagy elmosódó, hanem rendképlettel, sajátos rendstruktúrával rendelkezik, amely összefügg ösztöni, érzelmi, akarati, intellektuális életével, alkati adottságaival, szerzett tapasztalataival.
A koncerteken nem jön oda senki, hogy „Tóth Gabi, azért utállak, mert keresztény vagy”, vagy „azért nem szeretlek, mert nem tudom milyen órát láttam a karodon”, vagy „azért mert matyóruhát vettél fel”. Senkit nem érdekel ez, ilyenekkel nem találkozom. Meg nem olyan bátrak ám az emberek, hogy szemtől szembe odajöjjenek hozzád és megmondják.
Az emberek alapbeállítottsága az, hogy mindenképp állni kell valahova. Miért kéne? Engem nem érdekel. Megvan mindenről a véleményem, de nem akarok mindig beszélni róla.
Mikor engem kritizálsz, kicsikét magadat is bántod,
Mert görbe tükröt mutatok neked, amiben saját magad látod!
Onnantól kezdve, hogy valaki egy erősebb hit, egy fegyelmezett rendszer szerint él, amiben vannak szabályok, azt megpróbálja a környezetére is ráerőltetni.
Aki disznó, az disznó, bármennyi sikerfilm van is a háta mögött.
Az emberi méltóságot sárba lehet taposni, meg lehet tépázni, könyörtelenül ki lehet gúnyolni, de elvenni csak akkor lehet, ha megadja magát.
Cselekedhetsz ezer jót, ha kettőt hibázol, azokat életed végéig felhánytorgatják.
Ha tehetem, ki sem megyek az utcára. Nem megyek olyan helyekre, ahol tömeg van. Ez néha problémás, hiszen jó volna a gyerekeimmel kimenni az állatkertbe. A rajongásnak több oldala is van, többek között egy olyan is, amit én nem nagyon tudok kezelni.
Az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak. Néha csak figyelik, hogy hogyan haladsz előre az életben.
A bevándorlókat becsapják, mert a jólét ígéretével több ezer kilométeres, veszélyes útra csábítják őket. Embertelen dolog, ha valakit arra kényszerítünk vagy késztetünk, hogy egy másik országban éljen, ahol aztán sorozatos csalódások érik. És akit becsapnak, az dühös lesz. Állandó konfliktusforrás a becsapott bevándorlók tömege. Nem beszélve arról, hogy a dühös fiatalok közül toboroznak a terroristák.
Sosem értettem, hogy miért nyugszanak meg az emberek attól, ha kritizálnak? Ha egy olyan szép nőt kritizálok, aki után a férfiak 95 százaléka megfordul, attól még nem tudom elhívni randira.
Először is, magam is szeretnék tisztelegni Diana előtt. Kivételes és tehetséges ember volt. Jó és rossz időkben egyaránt képes volt mosolyogni és nevetni, melegségével és kedvességével másokat is lelkesíteni. Csodáltam és tiszteltem őt – az energiájáért és a mások iránti elkötelezettségéért, de különösen a két fia iránti odaadásáért.
Annak ellenére, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, a történelem megtanít arra, hogy néha saját magunktól kell megmenteni minket – a meggondolatlanságunk és kapzsiságunk miatt.
Amerika történelme során az igazán nagy lépéseket az egyszerű emberek tették meg, és az egyszerű emberek nem tökéletesek.