Az udvariasság a gonosz embert még gyűlöletesebbé teszi, mert olyan neveltetésről árulkodik, ami nélkül a gonoszság még valahogy megbocsátható lenne. Az udvarias gazember a vadállat ellentéte, a vadállatokra pedig nem haragszunk. A vadember ellentéte, és a vadembereknek megbocsátunk. Az otromba, bumburnyák, műveletlen tahó ellentéte, aki rémisztő ugyan, de kulturálatlansága legalább magyarázatot ad veleszületett és korlátolt erőszakosságára. Az udvarias gazember nem vadállat, nem vadember, nem tahó: épp ellenkezőleg, civilizált, iskolázott, jólnevelt, s emiatt, mondhatnánk, nincs mentség. Ki tudja az agresszív bunkóról, hogy gonosz-e vagy egyszerűen neveletlen? A kifinomult pribék esetében viszont semmi kétség. Ahogyan a vér is jobban látszik a fehér kesztyűn, az iszonyú is jobban megmutatkozik, ha ki van csiszolva.
Valaki akkor rossz, ha (állandóan ás következetesen) előnyben részesíti azt, hogy másoknak rosszat okozzon, azzal szemben, hogy elszenvedje a rosszat.
Megdöbbentett, hogy mennyire negatívan, rossz színben látják önmagukat és a világot az emberek. Még mindig így gondolom. Azokban a napokban feltűnt nekem, hogy a legtöbben mennyire alulértékelik önmagukat.
A mocskos szemét bolsevik rendszerben ugye mindenki elvtárs volt… hát vagy az volt, vagy nem, de kívülről nem látszott. Most meg orrba-szájba mindenki úr. Amíg meg nem szólal.
Oroszok végre elmentek, erre most, na, jól van, itt az új segg. Super, wow! A magyar ember ilyen. Nem találja a helyét, ha nem szaros a szája.
Jól hallotta, bunkót mondtam. Ez egy szép nagy magyar réteg. A franc egye meg őket, annyian vannak már, mint a nyű. És egyszerűen a bunkóknál miért nincs létszámstop? Hát nem? Még mennyi kell belőlük? Én a bunkókat fel tudnám használni. Gondolják el, kivinni őket az árvízvédelemhez… nem lapátolni, ne vicceljen már… bunkót kivinni a gátra, beleverni, anyádat, így egymás mellett állnának, szépen. Ez lenne a nagy magyar fal. A Földet legalább négyszer körülérné, amennyi alapanyag van hozzá. Kínai fal… haggyad má’… ehhez képest rossz vicc. De nem lehet beleverni, mert – franc aki megeszi – egynek sincs feje.
A magyar ember az tudod milyen: azonnal ideáll, azonnal oda, itt nincs külön munkásőr meg külön nyilas, hagyjál már! Melyik ruha tiszta?
Vannak olyan emberek, akik furcsa módon úgy veszik fel a puskát, hogy a csöve hátrafelé van. Hát akkor szerintem az a helyes, hogy azért akárki ne lövöldözhessen.
A szelíd természetű, barátságos lelkű ember irtózik a kötöttségtől és kötelességektől, és nem lenne meglepő, ha megbántott volna valakit, mert a felelőtlenség előbb-utóbb mindig ide vezet.
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog.
Aki rosszul bánik a másikkal, az nem beteg. Az nem őrült. Az rossz.
Ne ítélkezz afelett, akinek az útját nem jártad végig.Nem látod a mosolya mögötti fájdalmat. Minden embernek megvannak a magában hordozott sebei, melyek sosem múlnak el.
Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak, játszanak.
Ha valaki kilenctized részben csupa jó tulajdonságokból áll, s csak egytized részben ostoba, az már elég ahhoz, hogy szamárnak nevezzék.
Vannak emberek, akiknek abban telik kedvük, hogy felebarátaikat – rendszerint minden ok nélkül – bemocskolják.
Már csak ilyen az orosz ember: valósággal töri magát, hogy a nála akár csak egy fokkal magasabb rangúval ismeretségbe kerüljön, és a felületes, éppen csak a köszöntésig terjedő ismeretséget egy gróffal, vagy herceggel többre értékelik, mint mással a legszorosabb barátságot.
Közös gyarlósága az emberi természetnek, hogy szokatlan és ismeretlen dolgokban túlságosan bizakodunk, aztán annál inkább megijedünk tőlük.
Az önmegtartóztató embernek másképp kell táplálkoznia, mint az élvhajhász embernek, miként az életmódjuk is óhatatlanul más.
Mi az ember? Kis pihe, semmi más,
kicsit néznie kell, mi a mód s a szokás.