Az elfogadás egy borzasztó nehéz folyamat. Amikor nemcsak elfogadom, hanem önmagamba befogadom az általam megélt negatívumot. Elfogadom a kiejtett szavakat. Ez az a folyamat, amikor a kimondott szó vérré válik. Brutális fájdalommal jár. Érzi a bőrén mindazt, amit eddig is sejtett, de nem akarta megélni. Ami késik hölgyek (urak), az nem múlik!
A személyes elfogadás az, amelynek során valakit barátunkká, szerelmünkké fogadunk annak ellenére, hogy számos tulajdonságát szívesen nélkülöznénk.
Az „elfogadás” nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét.
A türelem kulcsai az elfogadás és a hit. Fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, szemléld reálisan magad körül a világot. Bízz magadban és döntésed irányvonalában.
Nagyon sok ember azt hiszi, hogy az elfogadás egyet jelent azzal hogy „hát nem tehetek mást, bele kell törődnöm a dologba”. Ez azonban valójában nem elfogadás! Az elfogadás szó egy békés, mosolygós állapotot takar, amelyben nincs harag, nincs feszültség. Ott béke van. Belső béke és mosoly.
Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése.
Az elfogadás olyan, mint a termékeny talaj, ami lehetőséget ad az apró mag számára, hogy azzá a virággá váljon, amivé fejlődni képes.
El kell fogadnunk a halált, és a halál elfogadása által lassanként elfogadjuk majd az öregséget is, az elfogadás pedig mindig megkönnyebbülést jelent.
Szabad csak az lehet, aki szeret. A szeretet pedig odaadás és elfogadás egyszerre.
Nincs hazugabb szó, mint az „elfogadás”! Egy kertet sem „fogadok el” ha gazos, ha teli van szeméttel. Egy kutyát sem, ha loncsos, bolhás, és büdös. Bármit és bárkit, ha szeretek: gondozom. Mert „fölfelé” látom! És oda akarom emelni, ahol látom. Ez nem örökös elégedetlenséget és bírálgatást jelent, hanem a szív szemének a természetes igényét.
Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit. Elvárások híján csalódásoktól sem kell tartanod. Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja. Miért? Mert elfogadod azt, ami van. Az elfogadás felszabadít.
Nagyon kevés a tolerancia bármi iránt, és nagyon nehezen tudnak az emberek elfogadni bármit is, ami az ő elképzeléseiktől eltér.
Ne vess el semmit, amíg nem értetted meg, ne fogadj el semmit, amíg nem értetted meg.
Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő.
Önmagunk maradéktalan elfogadása biztosítja, hogy ne mások reakcióiból kelljen ráeszmélnünk saját fogyatékosságainkra.
Te felfigyeltél valaha arra az igazságra, hogy amint teljesen elfogadtad éned vagy életed egy aspektusát, többé nem érzed szükségét, hogy rejtegesd mások elől?
Az elfogadás nem passzivitás, hanem a változás csírája, hiszen aminek a puszta létét sem vagyunk hajlandók elfogadni, azon nem is léphetünk túl.
Időnként nem értünk dolgokat. Időnként vannak furcsaságok. De bármit is tesz a másik, amit nem értünk, vagy netán félreértünk, sőt, esetleg bánt, a szeretetéhez kell visszatérni. Tudni, érezni, hogy szeret.
Ne vádaskodjunk az objektív körülmények ellen, hanem vállaljuk, hogy saját életformánkért mi vagyunk a felelősek.
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre.
