Cselekedeteinkkel és az általuk megteremtett történetekkel mi magunk adunk értelmet az életnek.
Miért élünk, ha nem azért, hogy minél könnyebbé tegyük egymás számára az életet?
Élete középső szakaszában a legtöbb ember megszokja a hétköznapok taposómalmát, és olyan gépiesen végzi mesterségét, ahogy nyakkendője csokrát köti meg reggelenként. Pedig hány olyan ember van ezek közt, aki valamikor saját egyénisége szerint akarta megformálni életét, sőt még a világot is meg akarta kissé változtatni!
Az életet sokáig be lehet csapni, de végül mégiscsak azt teszi velünk, amire születtünk. Minden öregember egy-egy vallomás…
Be kell vezetni a művészet módszereit az életbe, barátocskám, nem azért, hogy művészetet csináljunk az életből, ó, dehogyis! Hanem hogy életet csináljunk a művészetből.
A cselekvés, egyedül a cselekvés igazolja az életet,
Megtudtam, hogy egy élet semmit sem ér, de semmi sem ér föl egy élettel.
Butaság lenne nem megragadni azokat a lehetőségeket, amiket az élet az utunkba sodor.
A halál annyira végleges, míg az élet tele van lehetőségekkel.
Az élet is olyan mint a versenyzés: állandó utazás. Vannak rosszabb futamok és időszakok és vannak nagyon jók.
Ami feldob, az el már nem kap,
Az élet ilyen, de könnyen megszokod majd.
Gyerek vagyok, és utcákon át szaladok
Gyerek vagyok, és lányok szemében úszom el
És nem vagyok, ha nem kapok szerepet
Ebben a filmben csak magamat játszom el.
Az akaratod szabad, ez néha nagy teher,
De ajándék is, hogyha jót teszel.
A boldog életért tedd, amit tudsz!
Vigyáznod kell, merre indulsz,
Ahogy az életed végigéled,
Olyan lesz majd a végítélet:
Mélybe hullhatsz, mennybe juthatsz,
De csak magad felett uralkodhatsz.
– Ha lehetne, szeretnéd
újrakezdeni?
– Miért, lehet egy partit
kétszer elveszíteni?
Az élet egyik legkegyetlenebb leckéje, hogy alkalmanként rá kell jönnöd, hogy a bolondoknak is lehet igazuk.
Az élet teljes egész, ezért a jót és a rosszat is el kell viselni.
Mindannyiunknak egy élete van! Miért nehezítjük meg egymásnak?