Olyannak fogadd el az életet, amilyennek kaptad!
Élet idézetek
Ítélkezés nélkül nyújts kezet a másiknak. Készíts neki helyet a szívedben, hogy megpihenhessen. Hogy igyon egy korty vizet. Ezen a világon, fiatalember, mindenből kivesszük a részünk. Jut az örömből, a hibákból, a kiúttalanságból. Téged is elérnek majd ezek, s lesz, amibe beletörik a bicskád. Na, de ez nem azt jelenti, hogy vége a világnak! Én öreg vagyok, ám még mindig követek el hibákat. Az életre nincs recept.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ. Az embernek ez a sorsa. Mindig eljön a te időd, amikor talpra állhatsz. Csak a szobrok nem hajolnak.
Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. (…) De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. Ne zavarjanak meg azok a nyomorultak, akik úgy meghúzzák a lelküket, mint a hátizsák száját. Az ember olyan, mint a fa. Virágzik, gyümölcsöt hoz, lehullatja a levelét, aztán kezdi elölről.
A zsebkésével minden ember bemetsz egy jelet az élet fájába. Vannak, akiknél rajzolás közben félrecsúszik a bicska, és megsérülnek. Azért, mert nagyon izgatottak abban a pillanatban. Mert remeg a kezük a temérdek álomtól. Mert káprázik a szemük a világ gyönyörűségétől. Az ördögbe is! A föld nem szűnt meg forogni, mi?
Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.
Nagyon korán eldöntöttem, hogy feltételek nélkül elfogadom az életet. Soha nem gondoltam, hogy bármi különlegeset tartogat számomra, mégis úgy tűnt, hogy sokkal többet érek el, mint amiben valaha is reménykedtem.
Az élet olyan, mint egy kutyafuttában végignézett múzeumi kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk – elgondolkodunk rajta, utánaolvasunk, majd elraktározzuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni.
Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra – ők jelképezik az életet, az élet továbbadását… Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban.
Amikor senki sincs, akinek adhatnál egy csésze teát, vagy akinek szüksége lenne rád, azt hiszem, akkor ért véget az élet.
Az a legfontosabb, hogy élvezd az életet, hogy boldog légy – ez minden, ami számít.
Az életem nem elméletekből és szabályokból áll. Részben az ösztöneim irányítanak, részben pedig a józan eszem. Igaz, soha nem hagyott cserben a logikám sem, melyet a legkülönbözőbb forrásokból nyertem: az édesanyámtól, a balettórákról, a Vogue magazinból, az élet, az egészség és a természet törvényeiből.
Légy kedves! Lépj ki azoknak az embereknek a mérgező köréből, akik bántanak téged! Éld az életed, és légy büszke rá!
Ha visszatekintek az életemre, azt mondanám: „Milyen furcsa eset!”. Tényleg így gondolom, nem a könyvekből beszélek, érzem, hogy egy bizonyos Valami irányít minket. Nem hinném, hogy az oldalkormány volt az enyém, de úgy érzem, hogy egy olyan autóban sétáltam át az életen, ami nagyon lassan haladt. Visszanézek, és azt kérdezem magamtól: „Mi a fene volt ez?” Az az érzésem, hogy az élet nem más, mint egy álom, egy illúzió. Az emberek biztos azt fogják erre mondani, ostobaságokat beszélek. Nem filozofálok, de érzem, hogy mindez csak egy álom. És ezt mindig is így éreztem.
Ki saját koráért megtette, mi tőle telt, mindenkor üdvös lesz annak élete.
Az élet célja, hogy megtanuljak meghalni. Hogy amikor eljön a halál, ne kapaszkodjak tíz körömmel az életbe, amint az kicsúszik a kezeim közül. Hogy megtanuljak elengedni bármit. Hogy felkészüljek arra, hogy végül mindent elveszítek. Erre az élet minden nap lehetőséget nyújt. Ehhez pont elég egy élet.
A kétségbeesett ragaszkodás az élethez a legbiztosabb út a halálba, és csak az éri el a halhatatlanságot, aki meg tud halni, meg tud válni porhüvelyétől, és átadja magát az örök változásnak.
Az életnek egyedül a szeretet ad értelmet: ez azt jelenti: minél több szeretetre és odaadásra vagyunk képesek, annál értelmesebbé válik az életünk.