A divat változik, a stílus örök.
Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog „érvényesülni” az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy „érvényesülni”? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?
A tökéletes paramétereket. A modell-szépséget. A centire és dekára mért tökéletességet. Ezt nézed, ezt kutatod, ezt méregeted. Bombázót akarsz. Igazi bombázót. Ám rossz helyen keresel. Mert a tökéletes paramétereket nem kívül kell keresned. Hanem belül. A lelkében. De nem is kell keresned. Hiszen meglátod rajta, megérzed benne. Meglátod mosolyában, meghallod nevetésében, megérzed kisugárzásában. És ezek a paraméterek a legfontosabbak. Nem mérhetők centivel, mérleggel, csak lélekkel. De ennél pontosabb mérce nincs. Így mérd. Mert így lesz a Másik igazi bombázó.
Az egyetlen különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jók álképűsködnek, a rosszak pedig nem akarnak másoknak látszani, mint amilyenek valójában.
Sose akartam a következő Bruce Lee lenni – mindössze én akartam lenni az első Jackie Chan.
Nem az a lényeg, mit tudsz, vagy kit ismersz. Végeredményben csak az számít, ki vagy.
Az egyéniség ereje megnyitja az ajtókat, de csak a jellem tudja őket nyitva tartani.
Mindig túlságosan szűkre szabjuk személyiségünk határait. Csak azt számítjuk bele, amit egyénnek nevezünk, és amit megkülönböztetünk a többitől. Pedig valamennyien magunkban hordozzuk a világ egészét, (…) ugyanúgy a lelkünkben is benne van mindaz, amit az emberi lélek valaha is átélt.
Amikor a Római Birodalom hanyatlásának idején kialakult a császárság, akkor őrültebbnél őrültebb császárok léptek trónra, és minden a széthullás irányába tartott. A világban mintha ma is egy hasonló folyamat zajlana: a tömegtársadalom, a diktatúrák felé hajlás, a gazdasági zavarok – és így tovább. Ám ha mindez így is van és így is lesz, akkor sem javasolnám, hogy a gyereket arra készítsük fel, hogy egy megfelelően kussoló alattvaló legyen belőle.
A személyiség, az egyéni lélek, amiről – az atmanról – az indiaiak úgy tartották, hogy átok és teher, és a legfőbb cél, hogy visszaolvadjunk a világlélekbe, a brahmanba. Bizony változnak az idők és a célkitűzések.
Tudom, merre tartok, és tudom az igazságot. Nem kell annak lennem, aminek te akarsz. Szabadon lehetek az, aki lenni akarok.
Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem irányítottak úton-útfélen és minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek.
A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak.
Levél vagyok. Zárt küldemény.
Dolgom: hogy kézbesítsem.
– Ha föltépném, sem érteném:
Istennek írta Isten.
Nem az a valódi veszély a bosszúban, hogy az ellenséged megtudja az igazat rólad. Az igazi veszély az, hogy amíg a valódi énedet rejtegeted, másokról sem tudhatod meg a teljes igazságot, csak amit a látszat enged.
„Mink már összetanultunk”- mondta az öreg, de a fiúk emögött azt is érezték, hogy ők nemcsak tanultak, de tudnak is! Nemcsak néznek, de látnak is, nemcsak hallanak, de értenek is, nemcsak tapintanak, de fognak is, és egész kibontakozó egyéniségük tele van a valóság és a természet szeretetével.
Nem vagyok képben, soha nem vagyok magamnál!
A tükörbe nézek: -Tirpa, te egy barom maradtál!
De inkább leszek ilyen tesó, mint egy unott bárány!
Hölgyeim és uraim, íme a bukott bálvány!
Bármivel foglalkozol is, ne add fel! Mérd fel, és aknázd ki az erősségeidet! Mindnyájan tudunk nyújtani valamit, hiszen különböző egyéniségek vagyunk, és már korábban megmondtam: nem fogadok el kifogást! És amikor az életedről és a szeretteid jólétéről van szó, a kifogások keresését te sem engedheted meg magadnak!
