A gyógyulás első fázisa az, hogy kiadjuk magunkból azt, ami fáj.
Ha Földünk beteg és szennyezett, az emberek sem lehetnek egészségesek. Ahhoz, hogy magunkat meggyógyítsuk, előbb bolygónkat kell meggyógyítanunk.
Reggelizz egyedül, ebédedet oszd meg felebarátoddal, vacsorádat add oda ellenségednek.
Van egy csomó egészségőrült, aki csak természetes táplálékon él, de nem mozog, és borzalmasan néz ki. Aztán vannak mások, akik mennek, mint a golyó, de csupa szemetet esznek. A mozgás a király. A táplálkozás a királyné. Együtt övék a királyság.
Amire nincs gyógyír, az már gyógyult.
A fiatal orvosok mind egyformák. (…) Rögtön megmérik az ember vérnyomását, és akármi is a baja, felírnak valami gyárilag előállított, újfajta tablettát. Rózsaszínűt, barnát, sárgát. Manapság olyan a gyógyítás, akár a szupermarket: csupa csomagolt micsoda.
Minden orvos, aki pontosan megjósolja, hogy betege mikor hal meg, vagy helyesebben: meddig él, feltétlenül nevetségessé teszi magát. Az emberi életben kiszámíthatatlan tényezők játszanak döntő szerepet. Gyakran a gyengék váratlan ellenálló képességekről tesznek tanúságot, s az erősek letörnek.
Minél többet tudunk arról, mennyi minden romolhat el sejtjeinkben, annál nagyobb csodának tűnik, hogy időnként mégis egészségesek vagyunk.
Semmi sem ápolja jobban a lelki élet egészségét, mint az igazi gondolkodás.
Azok a mendemondák, miszerint szaporodnak az egészségünket fenyegető veszélyek, egy olyan legendából fakadnak, ami egyidős a világgal, és tömören így foglalható össze: valaha régen jobb volt a világ, mi pedig ma csúnya és nehéz időket élünk.
Ha az emberek tisztában lennének saját szervezetük működésével, és aszerint élnének, az orvosok álló nap golfozhatnának, már amikor épp nem a munkaközvetítőnél állnak sorban.
A betegség az élet sötét oldala, a kínosabbik; a terhesebb állampolgárság. Ugyanis minden ember kettős állampolgársággal születik, egyaránt polgára az egészség és a betegség birodalmának. Bár mindannyian szívesebben használjuk az egészség útlevelét, előbb-utóbb valamennyien rákényszerülünk, hogy ha rövid időre is, de átlépjünk a másik királyság állampolgárának szerepébe.
Az emberek olyannak képzelik a kórházat, amilyen csak a mesében van. Úgy tesznek, mintha kórházba az emberek mind gyógyulni járnának. Pedig van, aki meghalni megy.
Minden gyógyulásnál van egy különleges reggel, amikor az ember felébredve végre teljesen érzi azt az egyszerűséget és hétköznapiságot, mely az egészség lényege, a megszokott állapot visszatértét, bár ez valami újfajta tapasztaltsággal, életbölcsességgel különbözik a betegség előttitől.
A fizikai rosszullét egy csapásra elfújja a lelki bajokat.
Az orvos valóságos bűnbak. Azt mindenért ütik. Ha kicsibe veszi a beteg baját, megharagusznak rá, hogy lelketlen kutya, ha nagyba veszi, megharagusznak rá, hogy megrémíti a beteget, és még betegebbé teszi. Ha a beteg meggyógyul, azt mondják, hogy magától is meggyógyult volna, ha nem gyógyul meg, azt mondják, hogy a doktor rontotta el. Ejh, cudar egy pálya ez! Hálára ne számítson az ember.
Bámulatos az emberi test öngyógyító képessége, de a sebek sohasem tűnnek el teljesen nyomtalanul. Különös módon tiltakozik a túlerőltetés ellen; az évek múltával az összes régi seb, törött csont és sérült porc a legkisebb időjárás-változásra is sajogni kezd. Olyan ez, mint egy összeesküvés az élet ellen.