Az ember olyan egészséges, amilyennek érzi magát.
Egészség idézetek
Az ember alkatilag nem alkalmas rá, hogy egész nap üljön. Nem nekünk valók az ismétlődő, apró mozdulatok sem, amelyek a mai szakosodott munkafolyamatokkal együtt járnak. Testünk a tulajdon mélyéből, lényegéből fakadó nagy, változatos mozdulatokra áhítozik. Attól borul föl a test egyensúlya, hogy egész nap kicsi, ismétlődő mozdulatok sorára kényszerítjük, például gépelünk, élelmiszerek vonalkódját olvassuk le, húspogácsát fordítunk meg a sütőlapon, vagy kattintgatunk az egérrel.
Egy este a feleségem paprikát adott vacsorára, amit nem volt kedvem megenni, de nem volt elég bátorságom ezt mondani. Nézve a paprikát az jutott eszembe, ezt a növényt én még sosem próbáltam ki, és azt mondtam a feleségemnek, hogy ezt inkább elviszem a laboratóriumba ahelyett, hogy megegyem, és még aznap éjjel tudtam, hogy ez egy kincsestárháza a C-vitaminnak.
Nemcsak az olyan, negatív érzelmek elkerülésére kell koncentrálnunk, mint a félelem vagy a harag, hanem tudatosan mélyen átérzett, pozitív érzelmeket kell kultiválnunk magunkban, mint például a hála, az öröm, az izgalom, a lelkesedés, az elragadtatás, az áhítat, az inspirálódás, a rácsodálkozás, a bizalom, a nagyrabecsülés, a kedvesség, az együttérzés és a magabiztosság, hogy a lehető legnagyobb mértékben növelni tudjuk az egészségünket.
Manapság emberek milliói keresnek alternatív kezelési módokat egészségi állapotuk javítására (anélkül, hogy konzultálnának orvossal, vagy vakon szednék a gyógyszereket), és tapasztalnak figyelemre méltó eredményeket. Mások papok, lelkészek vagy rabbik áldása nélkül mélyednek el az ősi vallások, a teológia és a valóság természetének megértésében. Ezeknek a vizsgálódásoknak köszönhetően olyan mélyreható és titokzatos tapasztalatokban van részük, ami pozitívan befolyásolja életük hátralévő részét.
A vonzás törvénye szerint nem úgy szűnik meg a betegség, ha harcolsz ellene. Egy ilyen küzdelem során a betegséggel vívott harcra koncentrálsz, márpedig azt vonzzuk, amire koncentrálunk. Hagyd hát, hogy az általad kiválasztott orvosok végezzék a dolgukat, te pedig összpontosíts az egészségre. Gondolataid az egészségről szóljanak. Szavaid az egészségre vonatkozzanak. És képzeld magad elé, hogy tökéletesen jól vagy.














