Az 1972-es müncheni olimpia után besoroztak katonának, s miután a Vasasból nem igazoltam át a Honvédba, alig tudtam edzeni. Így felkészületlenül utaztam ki 1974-ben Kubába, ahol az első amatőr ökölvívó világbajnokságot rendezték, s ahol nem sikerült érmet nyernem. Ez nagyon hiányzik a gyűjteményemből…
Gedó György idézetei a kitartásról, a küzdelemről és belső erőről szólnak. Az olimpiai bajnok gondolatai inspirációt adnak ahhoz, hogy kitartsunk a céljaink mellett, és higgyünk saját képességeinkben.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Lassan a hetvenedik évembe lépek, de harmincötnek érzem magam. A lendületességemből nem veszítettem, gyors bokszoló voltam, s nagyon kemény. Ha kell, felveszem a kesztyűt, hogy megmutassam, mit, miként kell csinálni. Nem elég elmagyarázni egy szabályos jobb- vagy balegyenest, látnia is kell azt a gyereknek.
Tehetségeink most is vannak, de melléjük megfelelő szakedzők kellenek. Az alapokra megtanítják a srácokat, de az a plusz hiányzik, amitől ismét sikeresek lehetnénk. Ideális felállás lenne, hogy a fiatal trénerek mellett idősebb, tapasztalt sportolók segítsenek meglátásaikkal. Meg kell tanítani, hogy ez nem bunyó vagy boksz, ez ökölvívás, vagyis technikai és taktikai sport.
Annyi elfeledett epizódunk van. Ismerem Bognár Józsit (Joe Bugner), aki nem játszott alárendelt szerepet Joe Frazierrel, Cassius Clayjel (Muhammad Alival) szemben sem. Kibírta a nyolc menetet, és lábra állt, talpon kihordta. Csík Tiborról, negyedik olimpiai bajnokunkról, aki Londonban 1948-ban nyert az olimpián, kevesen tudják, hogy később profi világbajnok lett ausztráliai színekben.
Az ökölvívó-mesteredző kollégákkal le szoktam ülni, s arról beszélgetünk, hogyan kell egy jó edzéstervet elkészíteni, mert látok hiányosságokat. Azt se tudják, hogy az ökölvívó kézfejében 29 csont és 124 ínszalag van. Mit is jelent ez? A fiatalokhoz az anatómiai ismeretek mellett pedagógiai érzék is kell, mert a versenyző és az edző együtt sír és együtt nevet.


