Gedó György

Lassan a hetvenedik évembe lépek, de harmincötnek érzem magam. A lendületességemből nem veszítettem, gyors bokszoló voltam, s nagyon kemény. Ha kell, felveszem a kesztyűt, hogy megmutassam, mit, miként kell csinálni. Nem elég elmagyarázni egy szabályos jobb- vagy balegyenest, látnia is kell azt a gyereknek.

Elképesztő sok munkát követően kerültem a világ tetejére. Hiszem, jelenlegi ökölvívóink is képesek lehetnek hasonlóra, ha tesznek érte.

Tehetségeink most is vannak, de melléjük megfelelő szakedzők kellenek. Az alapokra megtanítják a srácokat, de az a plusz hiányzik, amitől ismét sikeresek lehetnénk. Ideális felállás lenne, hogy a fiatal trénerek mellett idősebb, tapasztalt sportolók segítsenek meglátásaikkal. Meg kell tanítani, hogy ez nem bunyó vagy boksz, ez ökölvívás, vagyis technikai és taktikai sport.

Egyetlen magyar bokszoló sem vett részt négy olimpián. Papp Laci háromszoros aranyérmes, de ő is csak három olimpián járt. Azért ez nem semmi, igaz?

Balkezes lévén fordított alapállású voltam, nemigen feküdt a stílusom az ellenfeleknek.

Annyi elfeledett epizódunk van. Ismerem Bognár Józsit (Joe Bugner), aki nem játszott alárendelt szerepet Joe Frazierrel, Cassius Clayjel (Muhammad Alival) szemben sem. Kibírta a nyolc menetet, és lábra állt, talpon kihordta. Csík Tiborról, negyedik olimpiai bajnokunkról, aki Londonban 1948-ban nyert az olimpián, kevesen tudják, hogy később profi világbajnok lett ausztráliai színekben.

Az ökölvívó-mesteredző kollégákkal le szoktam ülni, s arról beszélgetünk, hogyan kell egy jó edzéstervet elkészíteni, mert látok hiányosságokat. Azt se tudják, hogy az ökölvívó kézfejében 29 csont és 124 ínszalag van. Mit is jelent ez? A fiatalokhoz az anatómiai ismeretek mellett pedagógiai érzék is kell, mert a versenyző és az edző együtt sír és együtt nevet.