Minden érintésed
most is éget még!
Mint sok visszatérő
régi szép emlék!
Távol vagy tőlem
eltévedt út talán.
Távol vagy régen
és nem tudom,
hogy merre jársz.
Akarom a tegnapot, hogy
úgy ölelj, mint rég!
Már jól tudom hogy miért,
Rád gondolok,
és minden ettől szép.
Megsárgult képeit nézhetem,
Ez maradt meg nekem
A titkot másnak súgja.
Hullnak a könnyeim,
Becsapott már megint
emléked illúziója.
Ugyanúgy szomjazlak én, mint záport a sivatag egy pillantásod után.
Rajtam nevet, érzi, hogy bármit megtehet.
Hát így legyen, nem bánom én ha kell, úgyis belehalok
Ő soha nem jön már vissza,a szívét egy másiknak adta a vágy
Üres, olcsó kis játék, ha kell, én száz évet várnék rád.
A világot beoltanám sokszor, a vakcinám: szeress,
De máskor a világ olt be engem és senki nem keres.
Nem játszom el nektek, hogy a pajzsom nem reped,
Mert aki folyton karanténban él, végül magában reked.
Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én,
Valahol még vár egy kis remény.
Megtanultam szeretni, és te segítettél ebben,
Még mindig szeretlek, nem tudom kifejezni szebben.
Már csak ennyire vagyok képes, már csak ennyi telik tőlem.
Lehetsz gazdag, lehetsz szegény
Lényegtelen, hidd el nekem
A hazád nélkül senki sem vagy
Nincs már helyed, nincs életed,
Jöttment lett a bélyeged.
Lehajtom fejem, többé már nem kelek fel,
Ha egy sólyom száll az ablakodba, kérlek, ne hajtsd el,
Utolsó emlékem küldöm neked,
Papírra égetve, mennyire szerettelek.
Nekem káosz kell, nem bírom a rendet
Zaj kell, ami megöli a csendet
Élet kell és szabadság
nem valami ostoba hazugság.
Magamat kizárom, szívemet kitárom,
És ma is odakiáltom,
Hogy nincs a helyzetemben semmi – de semmi! -,
Amit ne lehetne kissé jobbá tenni.
Háztól házig. Ennyi az élet.
Legyen szép és hosszú az utca!
Szökünk a sötétség elől,
Falakon átrohanunk,
Ezek mi vagyunk, a szabadság vándorai.
Te vagy a zene a néma csend után,
Te vagy nekem a május délután.
Te vagy a sziget az élet tengerén,
Te vagy nekem a perc, mit vártam én!
Magamban bízok, mert mindenki csak átba*z
Sok az irigy szempár, nincsen semmi támasz.
A szem lángol, a kéz az már ökölbe van szorítva,
Bárki állhat előttem, tuti meg lesz borítva,
Minden mozdulatot feszülten figyel a csarnok,
De már most sejti mindenki, hogy ki lesz a bajnok.